A Beit Lohamei Haghetaot múzeum egy ötletes sajtóhirdetése. Egy reklámokkal foglakozó blogon találtam.

Miről szól, mit akar üzenni ez a kép? Írjátok le a kommentekbe!

 

Nagyon izgalmas történet.

Nemrég ismertem meg Paneth Farkas nevét. Picit utánanéztem, tényleg picit, de az eredmény nagyon érdekes, ezért a fontos részt idemásolom. "Szabadság"( 6.o, "Egy pokolban járt ember története",részlet):

"A 110/5-ös nagybányai munkaszolgálatban útépítéshez szükséges kavicshordásra ítélték, hittársaival együtt.

— Akkor már nagyon közelrôl érzôdött a háború szaga. Annak ellenére, hogy a tisztek nem durváskodtak, rossz körülmények között éltünk: mi, a kizárólag zsidókból álló osztag tagjai földön aludtunk. Pechem volt, egy tiszt mindig rám sózta a vécépucolást. Csak akkor volt elégedett, ha sárgára vikszoltam a mellékhelyiség fáját.

1943-ban visszatért Kolozsvárra az osztaggal együtt, ekkor már egyre több zsidót szakítottak ki a helyi közösségbôl. Az volt a cél, hogy egy helyre gyûjtsék a zsidóságot, a szégyenteljes végsô cél kivitelezhetôsége érdekében. Az élnivágyás lángja olyannyira erôsen lobogott a fiatal Paneth Farkasban, hogy csupán az életbenmaradás, a túlélés gondolata foglalkoztatta. Szökési kísérlete sikerrel járt, de kevés ideig élvezhette a szabadság mámorát, hiszen újból a hatóságok kezére került. A kolozsvári vasútállomás melletti börtönben nem töltött sok idôt, hiszen hamarosan a nyíregyházi gettóba szállították.

— Szürke, esôs idô volt, még most is elevenen él az emlékezetemben, mintha a tegnap történt volna. Csak kenyéren és vizen éltünk, ezért soha nem felejtem el, mekkora örömet szerzett a ruhámba varrt 100 pengôn vásárolt cseresznye. Gyerekkoromban örvendtem utoljára ennyire valaminek. Tizenöt nap után bevagonírozták a zsidó templomba összegyûjtött gettóbeli foglyokat. Az áruszállító szerelvényen már német katonák ôrködtek. Körülbelül ötven nôt, férfit és gyereket préseltek egy-egy vagonba, ahol természetesen mellékhelyiség sem volt, ezért leírhatatlan bûz terjengett. Akkor ismerkedtem meg egy lengyel és egy szlovák sráccal, akiknek talán az életemet köszönhetem. A lengyel barátunk felvilágosított mindannyiunkat a náci politika gazságairól, akkor értettük meg, hogy a "halálvonat" utasai vagyunk.

Nem tétováztak sokáig, a menekülés mellett döntöttek. Csak hárman merték vállalni a szökés veszélyeit és megpróbáltatásait, a többség az imádkozást, a beletörôdést választotta. A hajnali három óra tûnt megfelelô idôpontnak, amikor "se túl nagy sötétség, se túl nagy világosság nem volt." A vágányok melletti szénakupacokba csupán kettejüknek sikerült az ugrás, a lengyel barátjuk fejsérülése következtében szörnyethalt. Mindez a felvidéki Eperjes területén történt. Pár napig kóvályogtak, nyers krumplin éltek.

A Gardner nevû szlovák barátjától való elválása után Paneth Farkas szerencsesorozata tovább folytatódott. Jóllehet újból elfogták, de most már a partizánok kezére került. A világbajnokság alatt szerzett ismeretségnek köszönhetôen, sikerült szereznie helyi személyazonossági igazolványt, így lett Paneth Farkasból Josef Simac. Felsejlett a szabadulás halvány reménye. Többrendbeli katonai ellenôrzési ponton átcsúszva, eljutott aztán a Gardner családhoz. A viszontlátás öröme helyett a jó barát elvesztésének keserûségével szembesült.

— Amikor odaértem, kiderült, szökôtársam már nem él. Ô is a nácik áldozata lett. A családja befogadott, húsz napon keresztül láttak vendégül. Késôbb kiderült, innen is menekülnöm kell, mert bevonultak a németek. Annak ellenére, hogy a szakszövetség a bécsi utazásomat szorgalmazta, nem tetszett nekem ez a változat. Ôk is náci szimpatizánsok voltak.

A céltalanul bolyongó, egérutat keresô immár "Josef Simac" könnyû préda volt az SS-katonák számára, ezért újból német kézre került. A gyanúsnak vélt Panethet vonattal szállították Auschwitzba. A foglyok szétválogatásakor a nyelvismerete jelentett számára mentôövet, így egy Dietrich nevû kapitány alárendeltségébe került.

— Fel akartam keresni megmentômet a haború után is, de sajnos nem sikerült megtalálnom. Sokat jelentett, hogy öt nyelvnek a birtokában voltam. Mi több, amikor meghallotta, hogy világbajnok ezüstérmes vagyok, felcsillant a szeme. Csapágyakat, ruhákat cipeltem az elsô napokban, én voltam az ô inasa. Sikerült ezáltal betekintenem Auschwitz kulisszáiba is, hiszen akkor mindent titokban tartottak. Például, akkor jöttem rá, hogy elválasztották egymástól a családtagokat, amikor a 6-os barakkban rengeteg nôt pillantottam meg. Ki volt adva szigorú parancsként, hogy ha csupán a feladatomat végzem, akkor nagy valószínûséggel megmenekülök. A feladatteljesítés és a fegyelem jelentette a menekülés egyetlen kulcsát. A kapitány már az elsô napokban felvilágosított: ha megpróbálsz szökni, agyonlôlek.

Az emberiség szégyenfoltjának nevezett Auschwitzból pár hónappal késôbb sikerült a szökés, szintén a kapitánynak köszönhetôen. Wehrmachtos katonák hozták el a cseh-német határig, de hamarosan a budapesti Mosonyi börtönbe szállították a magyar hatóságok. A nyilasoknak köszönhetôen újból bezárultak a menekülés kapui. Minden veszve van — gondolta a menekülésbe belefáradt kolozsvári fiatal. Az élet vágyának szikrája azonban újból lángra lobbant, a Keleti pályaudvaron rostokoló újabb halálszerelvény alatt sikerült kicsúszni a Wehrmacht kalodájából. Aztán menedéket kapott a svéd nagykövetség pincéjében, ahol újabb személyit állítottak ki számára, Josef Simacból így lett Sós Árpád. Pestrôl Ceglédig gyalogolt, majd egy sebesültkonvojjal jutott el Temesvárra 1945 telén, ahol felkereste testvérét, Etelkát."

Paneth tavaly hunyt el. Spielberg ( aki filmet is készített róla) ezt írta:

„Az önnel készített interjú nagy gonddal lesz őrizve, mert minden idők jelentős vallomásainak értékes része. A távoli jövőben majd az emberek láthatnak egy arcot, hallhatnak egy hangot, és megfigyelhetnek egy életet, amelyből tanulhatnak és emlékezhetnek.”

"...1899. december 24-én kezdte meg a Pesti Hírlap Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényének közlését..."

Nagyon fontos könyvről van szó:

"Gárdonyi élete során folyamatosan javítgatta, bővítette regényét, és nagyon tanulságos az a pálya, amelyet a regény járt be az író halála után. Számos esetben félremagyarázták, sőt, az 1920-as években még a szöveget is több helyen átírták. A törökökkel szemben az író meglehetősen kíméletlen, egyértelműen elmarasztalja az iszlám ideológia harcias, nemzeteket leigázó, hódító eszméit. Az olvasó elítéli Jumur­dzsákot, és fájdalommal gondol vissza az elnyomás százötven évére. Az Egri csillagok című regény a magyar nemzettudat részévé vált az elmúlt évtizedekben, s Gárdonyi regénye életben tartja az (ideológiai, politikai és katonai) elnyomással szembeni megvetést, ellenállást. „Nem kell a török szabadság, jó nekünk a magyar is!" Ma valószínűleg sokan tiltakoznának ez ellen, talán még fajgyűlölőnek is titulálnák Gárdonyit. De ha mélyebben megvizsgáljuk a regényt, és tisztázzuk Gárdonyi írói szándékait, rájövünk, hogy az ő üzenete nem a rasszizmus, hanem a jogos önvédelem. Az ember alapvető joga a szabadság, s megvédheti magát a nemzete, az élete vagy a saját erkölcse és meggyőződése ellen intézett támadásoktól. Gárdonyi különválasztotta az embert, az egyes embereket, az ártatlanokat azoktól, akik generálják, vezetik az eseményeket. (Gondoljunk csak a kis Szelimre vagy a regény végén Vica és a török édesanya kézfogására!)"

No igen. Meg kellene érteni,hogy az iszlámfasizmus képviselői nem a Second Life területén veszélyes avatarok.

Itt vannak a First Life-ban.

Vannak,akik szerint az iszlámfasizmus veszélyét hangsúlyozók iszlámfóbiások.

A fóbia ugye az alaptalan félelem és az ebből következő veszélyes téveszmék elegye,amolyan enyhébb elmebetegség.Nyilván fóbiással nagyon nehéz,ha nem lehetetlen vitatkozni és a fóbiással vitatkozó inkább a jóindulatú(ám fölényes)doktor bácsi szerepében érezheti magát.

De nem erről van szó,érdemes megint elővenni az Egri csillagokat.Ráadásul ez a regény mutatja az "iszlám-light" arcát.Ma már sok szempontból rosszabb a helyzet.

Apropó,ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen,hogy esetleg betiltják az Egri csillagokat,esetleg a tolerancia(gyávaság) ürügyén nem adják ki újra.




Emlékezzünk Jumurdzsák barátun kitartó és makacs harcára az amulettjéért.Ő nem az anyagi előnyért,hanem alapjában egy szellemi-vallási célért küzdött.

(Megjegyzem,ez egy analógia,ami az iszlám belső természetére vonatkozik.Ez a belső máig ugyanaz,mint akkor.De nem közvetlen politikai megfelelésről van szó!!!)"

Bookmark and Share

 

Pálfy Gyula regénye.

( előző)
§

A népszerű és tisztelt Sómester O’Zean kedve már az első pillanatban morcosra fordult. Igaz, hangulatember volt világéletében. Könnyen tudott szárnyalóan sziporkázni, kirobbanó jókedve, fergeteges humora azonmód kacagásba sodorta teljes hallgatóságát – mindegy volt, hogy e teljesség csak néhány asztalnyi, finom selymekbe bújt, minden földi jót elunt előkelőség vagy egy egész körszínháznyi kócos fej a legközönségesebb aljanépből. Műsorait egész Kánaánban rajongva fogadták. Látványos, sziporkázó rögtönzéseknek tűnő, ám nagy gonddal felépített estéinek nem volt párja Jordánon innen és túl. Nem ő volt persze a legelső a Sómester a szakmában - de mindenképp a leghíresebb. A korábbiak, az előtte járók emléke viszont - csakúgy, mint maga a hivatás rejtélyes megnevezése - régen homályba hullt. Ha népszórakoztatásról, rendkívüli látványról, tömegek gyors megnyeréséről volt szó – mind e szép szakmához tartozott ősidők óta - egyetlen erős név jutott az átlag kánaánita eszébe: az övé. Ezen a reggelen hat városállamot érintő körútjáról ért haza éppen.
És senki sem várta. Megdöbbentő, mi több példátlan jelenség. Oda is szusszant azonnal a mindenesének.
- Opra. Te! Ezt értelmezd má’ legyél szíves! Nem pipáltam ilyet Kánaán-szerte. Hogy ebben a koszvadt porfészekben, a saját városomban, érted, itt kell megélnem, hogy a kutya se jön elém… hogy egy kopott patkány se kíváncsi a hazatértünkre.
-Km…hmba. Valóban… érthetetlen jelenség. Opra mindig is kissé fasírtszínű arca épp egybemosódott az arcába tolt ürühússal, így nem volt könnyű helyzetben. Ezért késett a rögtöni válasz, amihez kenyéradója szokva volt. De máris pótolni igyekezett.
-Úgy hiszem…azt gyanítom, valami rendkívüli esemény szállta meg a közhangulatot. Mindjárt, mindjárt kiderítem. És máris előrekopogott a kocsisnak. A vakítófehérre mázolt kényelmes, sokkerekes utazóbatár a járda mellé kanyarodott. Opra kipattant a néptelen utcára, a hírmondóárus kecskelábú asztalára érmét csúsztatott, majd felkapott egy még nyersbőr szagú friss Jeriko Napja tekercset és visszahuppant főnöke mellé. Az egész csak pár pillanatba került és Opra, ez a tökéletes mindenes máris tájékoztatásra készen állt.
-Igen, így már érthető. Tegnap ugyanis valamiféle jövevények érkeztek a város alá. Most épp a túloldalon vannak, azért nem láttuk őket, de állítólag jó népes társaság. Van olyan feltevés, mely szerint egykori, szélnek eresztett vendégmunkások, talán Egyiptomból… ahol ugye válságos idők járnak. Kérdés mit akarnak…ööö, azt olvasom egyelőre nem támadnak, csak vonulnak egy, kábé kör alakú íven a városfal körül.
O’ Zean tűnődve hallgatta. Agya közben pörgött teljes sebességgel. Végtére is abból élt, hogy megtanult pár lépéssel mások előtt gondolkodni.
-Megmondom, mit fogunk csinálni. Beszerzünk egyet közülük és szóra bírjuk.
Opra azonnal jegyzetfüzetet vett elő:
-Ha jól sejtem, ez akkor egy vérkomolyra hangszerelt beszélgetős lesz nagy karosszékekben, minimál hátérrel…
-Egyelőre. Szóval indíts mindent a szokott menetrend szerint.

§

Ba’ Azev főpap egyedül tartózkodik temploma közepén. A súlyos bronzkapuk mind zárva, a kulcsok a nyakában. Rezzenéstelenül áll a csend, rovarok dünnyögése se zavarhatja. Emberhang még kevésbé. Ba’ Azev hosszan koncentrál, aztán egyenesen a célra tart.
Akad, ki meditálásnak mondaná e tevékenységet, lélekgyakorlatnak, mentális frissülésnek esetleg. Megint más a valótól teljesen elfordult szöszmötölésként jellemezné.
Pedig a főpap mélyen gyakorlati dologban foglalatoskodik - életre szólítja a város új védőit.
Összesen hat különböző, ám válogatottan bivalyerejű monstrumot hozott városba. Hosszú időbe telt, míg rájuk akadt; megszenvedett értük nagyon. Bekóborolta a tikkasztóan forró szír dombságokat, járt vagy száz idegen szentélyben. Aztán a karkemisi völgyhajlatok híres barlangtüneményeit tette egyenként, makacs türelemmel próbára. Még később hosszú napokig ásatott drága pénzért fogadott napszámosokkal a rejtélyesen elsüllyedt város helyén… ám az ősi hely hallgatott, Szodoma most sem adta ki titkát. Még csontokat se talált, nemhogy hadrafogható istenségeket.
Akkor ott nagyon ellankadt, s már majdnem föladta. Kitartása nemcsak megcsappant - végképp elfolyni látszott. A lassan ráömlő kudarc minden felhalmozott belső tartalékát lemerítette. Úgy hitte pár órát bírja még, aztán nincs a jövő időnek fogható értelme számára. Igen, azon a csüggedt délutánon csak egy hajszál választotta el attól, hogy szégyenszemre, a legkisebb eredmény nélkül, visszakullogjon Jerikóba.
Pedig akkor minden marad a régiben, a maga lassan enyésző, széthulló állapotában. Ő meg - a város nagy magasságból alátekintő mentorainak első helytartója - kénytelen végigszemlélni a hanyatlást, melynek előszelét hónapok óta érzékeli. A dőlés, a süllyedés egyelőre finoman bejelentkező, de egyre gyorsuló örvényét, amibe végül belezuhan az egész város, hogy minden őrzetlenül maradt kincsére, földjére, nyájára és büszke palotájára kinyújtsa kezét mohó szomszédainak csordája…
Az üres gödör szélén, a csontszáraz földrögöket föl-földobálgatva furcsán, kívülről hallani kezdte saját fogainak csikorgását. Ezen meglepődött. Majd rögtön ezután kemény, dacos haragot érzett. És úgy döntött: nem. Nem teszi meg a szívességet egyetlen kánaánita város papságának, királyának, sőt egyetlen más kétlábúnak sem, ki valami rejtélyes ok során az ember nevet kapta.
Mire ezt végiggondolta, egész megújult. Csontjai erőt kaptak, és ami fontosabb ötletei új irányt nyertek.
Már másnap, hajnalfelé bevillant az új és merészen izgalmas úti cél. Ott még nem járt, hogy is felejthette el…? Pedig valamikor még tanult is róla, hogy az ősforrás, minden égbeli tekintélyes búvóhelye valahol ott lehetett. Ott bizonyára hozzájut ahhoz, amit sehol másutt nem tudott megkaparintani. Várja a nagy Babilon.
Rövid előkészület után neki is indult, meg is érkezett és jóval többre talált ott mindannál, amit csak remélni merészelt.
Eljött hát az idő és végre itt is kipróbálja őket. Igaz a színtér más, bizonyára szokniuk kell az itteni légkört. De tudatra kapnak hamar. Várható persze, hogy a helyiek, a régi fejedelemségek majd betartanak kissé. Végtére is övék itt minden, mióta csak a város falai állnak. Talán már jóval azelőtt, hogy az első kapavágást megtette az a hajdani paraszt e tájékon.
Ba’ Azev főpap lassan, szertartásos méltósággal öltözött át. A legkülönlegesebb, színarany berakásos, ékkövekkel díszített turbánját helyezte fejére. Vállaira mélybíbor, finom szövésű palástot kanyarított, és alig lélegezve az izgalomtól nekikezdett a szertartásnak. Először az egyenként lenvászonba csavart kellékeket vette elő. Majd egy fakó színű, senkinek fel nem tűnő dobozkát, s abból némi port mért a szobrok fejére, kínosan hosszadalmas mozdulatokkal.
Mikor elkészült, leborult a monstrumok elé, arcát egészen a márványpadlóra nyomta és várt. Belső részei feszülten remegtek. Fölnézni nem mert, okkal félve, hogy szennyes orcájának alávalóságával magára haragítja valamelyiküket. Aminek most következni kell, arról csak leírásai voltak, hosszas nyomozással felkutatott, nagy pénzen szerzett agyagtáblácskái. Súlyos aranyaktól kellett megválnia, hogy egy odavaló ember az ismeretlen ékjelek utasításait megértesse vele.
Eltelt egy hosszú perc, majd legalább három újabb. És még mindig semmi. Ba’ Azev elfehéredett ajakkal nézett fel. Se hang, se bármi megnyilvánulás.
Valami iszonyatos dolog történik. Egyetlen képmásban se moccant erő. A régiek, a város kipróbált őrei mint holt ebek kuksoltak. A vadonatújak, akikben náluknál is nagyobb tekintély kellett hogy lakozzon - mozdulni se bírtak. Pedig roppant erősek. A legősibb lakott vidéken is rettegik nevüket a beavatottak, mégis itt és most képtelenek bármire is.
Lehetetlen. És mégsem rossz álom… minden ércben, kőben és fában lakozó tiszteletreméltót valami félelmetes, soha nem látott erő tart láncra verve a városban.
Ba’ Azev ott helyben, életében először ráérzett az ízre, ímit halálfélelemnek hívnak.

 

(következő)

Egy példa innen:

Csak néhány idézet köszöntőként.


"Csupán arról van szó, hogy mindezt másképpen is le lehetett volna írni, kiegyensúlyozottabban, kíméletesebben, mondok most valamit: esetleg szeretettel, de hát félő, hogy én már mindent csak így tudok leírni, szarkazmusba mártott tollal, gúnyosan, talán kicsit mulatságosan is (ezt nem az én dolgom megítélni), de bizonyos tekintetben bénán, mintha valaki mindig visszalökdösné a tollamat, amikor az bizonyos szavakat készül leírni, úgyhogy végül a kezem más szavakat ír le helyettük, amely szavakból egyszerűen sosem kerekedik ki a szeretetteljes ábrázolás, egyszerűen talán mert félő, hogy bennem nincs szeretet,"

Kaddis

*******
"Totalitarizmus és színház: egy régóta lappangó összefüggés. A színház mint szórakoztatóüzem. A közönség tömeggé degradálása. Az elidegenedett műélvezet mint a tömeggé változtatott közönség öröme és gyönyörűsége: nem a költői tartalmat élezik, hanem a fondorlatot és a technikát, ahogyan uralkodnak rajtuk. A szőrös kéz, amely cukorszirupba fojtja áldozatát. A terror születése a komédia szelleméből."

Gályanapló

*******
"Mert íme, sajátos pályámon is képes voltam megőrizni eredeti, a neveltetésemen, a lelki-szellemi kultúrámon alapuló meggyőződésemet, mintha mi sem történt volna, azaz mintha mindaz, ami történt, csak úgy mellékesen, a teljes figyelmem és odaadásom, sőt voltaképpen a beleegyezésem nélkül történt volna, egyes-egyedül annak a felismerésnek a kényszeréből, hogy nem szegülhetek ellen a rám rótt kötelességnek, a rendnek, a magasabb helyről kijelölt elhivatásomnak, ha ez még oly sajnálatos ellentétben állt is felfogásommal és hajlamaimmal."
(a hóhér monológjából)
Kudarc

*******
"Fél ötre kértem az ébresztést, de már négy órakor talpon vagyok. Utálok korán kelni, de ha már korán kell kelnem, akkor még korábban kelek. Szegény feleségem a kialvatlanságtól támolyogva készíti reggelinket, és nekem az útra a szendvicseket. Narancsot. Csokoládét. A Keleti pályaudvar, mintha hirtelen a Gangesz partjaira érkeznék, épp valamely hindu ünnep alkalmával. Üszkös lábú koldusok, üvöltő zsibárusok, alattomosan fürkész pillantású alkoholisták. Iszkolok köztük előre, kezemmel is óvom, szorítom a vállamon lógó válltáskát, nem merek megállni, nem adok senkinek semmit, nem veszek senkitől semmit, bizalmatlan vagyok, nincs bennem szeretet. Nincs bennem szeretet."

Jegyzőkönyv

******
"Esik az eső. Régi pártvezetők nyilatkoznak a televízióban. „Hittek” a pártban. „Hitték”, hogy „tévedések”, „hibák” történtek, de „hitték” például, hogy minderről „Sztálin nem tud”. Stb. De nem kell azt hinni, hogy e közhelyeket nem tévesztették össze valódi tartalmakkal, úgynevezett „hitüket” valódi gondolatokkal vagy érzésekkel. A levonható tanulság: ezek az emberek a rossz nyelvhasználatra tették fel az életüket. Hanem, s ez már súlyosabb, ezt a rossz nyelvhasználatot érvényes konszenzussá avatták. És a távozásukkal maguk mögött hagyták a rossz nyelvhasználat rokkantjait, akik most sürgős erkölcsi elsősegélyre szorulnak, mintha a rossz nyelvhasználat értéküket vesztett szavai, akár a szétfoszló papírrongyok, hirtelen feltárnák erkölcsi sérüléseiket. Erkölcsi protézisek csattognak, erkölcsi mankók koppannak, erkölcsi tolószékek gurulnak, amerre csak nézek. Nem arról van szó, hogy elfelejtsenek egy korszakot, mint valami rémálmot: hiszen e rémálom ők voltak, önmagukat kellene elfelejteniük, ha élni akarnak."

Valaki más

longauerlaci 2009.07.16. 16:55

Emberszag

"SZÉP Ernő

EMBERSZAG

Az emlékezést alig tíz hónappal pokoljárása után vetette papírra az akkor hatvanegy éves író. 1944. október 20-án a "Szálasi-világ hatodik napján" a Pozsonyi úti csillagos ház zsidó származású férfiait kora reggel sorakoztatták az udvarban, két napra való élelemmel a hátizsákjukban. Szép Ernőnek, aki 33 évet töltött a Margitszigeten, a Palatinus-szállóban, a németek március 19-i bevonulása után ki kellett költöznie, s októberben már nőtestvéreivel együtt ennek a Pozsonyi úti háznak a lakója volt. Így hát neki is mennie kellett, a ház többi 53 - többnyire idős, beteges - férfi bérlőjével és a más házakból összeterelt százakkal együtt a bizonytalan sors felé. Az író felidézi a megaláztatást, a kiszolgáltatottság stációit, ahogy a kificamodott lelkű-értelmű nyilas altisztek terelték a megriadt embereket. Megdöbbentő, ahogy elbeszéli a bajtársak halálát, kivégzését, a teljesen értelmetlen sáncásást, az ütlegeket, amelyek nem annyira a testnek, hanem az önérzetnek, a léleknek fájtak. Elbeszéli a reménykedéseket, a folytonos csalódásokat, a napi nyomorúságot mindaddig, míg aztán november 9-én, valami érthetetlen csoda folytán haza nem engedték őket - már, aki megmaradt közülük.

Ebben a regényben még a fasizmus iszonyatáról beszámoló emlékiratszerű vallomásban is sajátos kedvesség, humor enyhíti a borzalmak leírását. Az író hangja az írás végéig visszafogott, szordinós, nem átkozódik és kínzóit nem nevezi nevükön, szinte sajnálja őket, hogy idáig süllyedtek. S éppen ezért hiteles és szívszorító az egész: híven mutatja az akkori infernot. "

Részletek.

(Ismertető)

 

(Klikk a képre!)

zsmajom

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

She continued to say, “For years now the moneys have been also dancing Georgian dances. They have also been dressed in traditional Russian clothing and sang, ‘

Szóval orosz viseletben is majomkodtak. Nekem erről csak egy nevezetes monológ vége jut eszembe:

Így ömlött volna szájából a szó,
Ha volna önben szellem és tudás.
De szellemet, boldogtalan dudás,
Ön sose látott s tán azt tudja csak,
Hogy hülye fráter is lehet lovag!
De hogyha önben annyi lelemény
Lett volna mégis, hogy kivágja szépen
Mindazt, amit most összehordtam én
E díszes, úri hallgatók körében:
A kezdő mondat első negyedét
Éles kardommal vágtam volna szét!
Mert magamat kigúnyolom, ha kell,
De hogy más mondja, azt nem tűröm el!

Ezentúl majd karddal az oldalukon kell az izraeli polgároknak cirkuszba menni Moszkvában?

 

Ma hűségriadó van......és holnap is →

ha meghallottuk és megértettük már a szívünkben, hogy miről is van szó valójában, akkor is döntés előtt állunk még: vajon engedelmeskedünk-e a hívásnak, visszahelyezzük-e Istent életünk középpontjába, átalakítjuk-e életvezetésünket, szokásainkat, értékrendünket, céljainkat, és elszakadunk-e a bűnöktől úgy, hogy életünk valóságosan Istenért való élet legyen?

A Hamasz szerint a zsidók a felelősek a modern társadalmak nyavalyáiért, mint amilyen a francia forradalom, a kommunista forradalom, a titkos társaságok (szabadkőművesek, Rotary Club, Lion’s Club, B’nai B’rith), amelyeket azért hoztak létre, hogy titkos úton uralmuk alá hajtsák a világot. Ők uralják a gazdaságot, a sajtót, a televíziót, ők a felelősek az I. világháború kirobbantásáért, melynek célja az volt, hogy elpusztítsák a moszlim kalifátust (ti. az Ottomán Birodalmat), megkapják a Balfour-nyilatkozatot és létrehozzák a Népszövetséget – mindez saját államuk megteremtése céljából. Ők robbantották ki a II. világháborút is, hogy a fegyverkereskedelemmel pénzhez jussanak; és a kapitalizmus és a kommunizmus is az ő szolgálatukban áll.

Érdekes, nem?

(előző)

§

Kora délelőttre jár. Nem kevesebb, mint tizenhat, sötétkék ponyvás, súlyos társzekér sorakozik a templomgazdaság egyik mellékkapuja előtt. A hosszú úttól eltikkadt kocsisok versenyt kiáltoznak a bebocsátásért.
A pinceraktár szűk odújában az éktelen ricsajra felriadó templomszolga sovány ábrázata hamuszínű lesz a rémülettől. Elaludt. Szunyókálni merészelt egy ilyen nap hajnalán. Fejét veszik a templom katonái, s a kóbor kutyáknak vetik eledelül, de ha nem is, a fél karját bizonyosan lecsapják. Még az is jobb. Jobb, mintha a főpap venné kezelésbe, s valami szörnyű igézetet olvasna a fejére meg az egész családfájára sokadíziglen. Mert kevés, igen kevés ember él nagy Jerikóban, aki megengedhetné magának, hogy Ba’Azev főpaptól ne rettegjen.
De talán egész Kánaánban sem akad egy tucat...
A társzekerekben felbecsülhetetlen értékű áru rejtőzik. Iszonyatos árat fizettek érte, de hogy mi is volt pontosan ez az ár, arról halvány sejtése se lehet a templom munkásai, katonái, minden rendű és rangú személyzete közül senkinek. Az alig felserdült templomszolga, ki e tiszt rendjében is egyelőre legalább való, buzgón szélesre tárja a templom főkapuját, hogy le tudjanak rakodni. Előző nap éjjelig takarított. Gondosan leporolta az arany, ezüst, kő és fa szobrokat – így, ebben a szigorú sorrendben - makulátlanul felsöpörte a padlót és most hajszolt iramban segédkezik a hatalmas ládák lepakolásában...hátha mégis megmenekül a keze, s a jövendő családja.
A ládák felével se végeznek, mikor megérkezik a főpap. A levegő, mit besodor magával, ahogy belép a kapun valamiképp egy tömbben áll körülötte. Most is, mint kivétel nélkül mindig ott van vele az a valami és széles övben körülötte, amitől reszketésbe fog az emberi lélek. A munkások sápadtan, alig észlelhetően összenéznek, a fiú lehajol az egyik láda mögé és a saruja szíját kezdi igazgatni nagy buzgalommal.
De nem rejtőzhet, máris hegynyi árnyék vetődik rá.
-Megszámoltad a ládákat? A félelmetes tónus belekorbácsol szolganyakába, és arccal buktatja a földre. Kicsi, elhajított gyerekegérként gömbölyödik össze a kövezeten, míg az árnyék közelebb lép és ékkövekkel díszített aranynyelű áldozókést csúsztat az álla alá, hogy azzal emelje fel reszkető fejét:
-Ismerlek jól, cseppnyi állat. De adok neked fél percet, hogy valami hasznosra cseréld a bűnödet. Siess, mert e szerszám még ma megtalál.
A fiú máris a ládák közé robban. Szederjes, émelyítő szagú izzadtságban úszik az egész teste. De határtalanul örül.
Még él.


§


" Pontosan tudtuk, a küldetés ára az életünk is lehet. De egyességre jutottunk induláskor: ha ezt az árat kell kifizetnünk, rajtunk nem fog múlni. Nem azért bolyongtunk annyit, hogy éppen most legyünk gyávák. "

-Na mi az? Mit találtál, mutasd nekem is! A két rongyos kiskölyök összehajolt a zsákmány felett. Négy kezükkel húzták feszesre, mert egy barna kis bőrtekercs volt az, csupa különös ábrával telirajzolva. A fiúk biztosak voltak benne, hogy jó sokat ér. Legalább három-négy húsos lepény árát. Aznap már neki se láttak a városfal tövébe hányt bűzlő szemétdomb túrásának, hanem szedték piszkos kis lábaikat, hogy a szakembert, ahogy ők nevezték: a "szagembert" még nyitva találják.
Az ócskás a város túlsó végében nyitotta meg boltját. Zárkaszerű, állandóan félhomályos üzlete nem volt más, mint valami zsúfolt raktár tele horpadt fémkancsókkal, füle vesztett csorba vázákkal, rozsdás lószerszámokkal. Napkeltekor igyekezett árujából minél többet az ajtó két széléhez pakolni. Az ócskasághalom persze az utca felé is kiterjedt, s ez örökké bajokat okozott. Igy az árus az ésszerűen elfogadható határt mindig abban a sávban húzta meg, ahol aznap a járókelők először belerúgtak a kupacba.
Nem kereste a bajt magának. Ő aztán nem. Tudta, hogy az elöljáróság épphogy megtűri - az érdemei miatt: fél lábát az amalekiták elleni harcban hagyta oda.
Ma különben nem ment túl jól az üzlet. Nagyon rosszul se azért. Kicsivel átlag alatti nap. Elment két színes köves amulett, egy dárdás harcosok domborművével ékített réz gyümölcstál, meg néhány nagy fényes karika. Na ez már üzlet: korábban marhák, most emberek dísze. Mindkét esetben orrba kerül végtére. S a beszerzési költség vonzóan csekély.
Ekkor ért oda a két szurtos kisfiú. A jól átsült birkahúsos lepény lágyan omló ízét egyre valósabbnak érezték a szájukban, így máris egymás szavába vágva magasztalták leletük nagyszerűségét.
-Most elég, mára zárok- unta meg a fokozódó hangzavart az ócskás. De azért félig elfordulva, szinte oda se nézve egy-egy fényes pénzt vetett a szutykos markokba, majd gyorsan bevitte a zsákmányt a kalyibába.

Még így is…még itt is. Megremegett kezében a tekercs. Ez a valóságos kincs…mert az volt, lefogadná, első látásra. A páratlanul idegen jelek sormintázata érdekes… mégis ismerősnek tűnik. Csak nem „azok” közül írta valaki? Ha így van, még nagyobb az értéke. Egész akkora, hogy azt csak maga a kincstár tudja megadni.
De kifizetik neki, az biztos. Hamarosan nagyon megkenik jól csengő érmékkel, efelől kétsége nem volt.
Milyen jó most itt a csendes sötétben. Csak ő meg a szerzemény.
Mily kéjes öröm, hogy ma még egyedül ő rendelkezik e félelmetes és sokat érő titok fölött.


HAT……
Bizonyára az egész város a falakra telepedett. Színes és hófehér lepelruháktól virágoznak az ormótlan bástyák, és az ősi porviharok marta kőpárkányok. Nagy-Jerikó felbolydult egészen. Nem kétséges, összes polgárához eljutott a hír: már itt vannak a kapuk alatt! Abirám boldog, akár a jól megtáplált csecsemő. Meglehetős útravaló lapul immár a jövőhöz vezető úton tarsolyában, s jó pár lépcsőugrással feljebb lépett a karrier útján. Az emberek, kicsik és nagyok, szutykosak és drága kelmébe öltözöttek mind az ő írását mutogatják egymásnak, sőt hangosan idézgetik sorait. Ő legalább így látja, ezt hallja. Ezért sündörög fel, s alá az itt-ott összeverődött csoportok között, lép hangtalanul a csevegők köreihez. Jó újrahallani az oly kedves sorokat. Nála is van persze egy ezerszer ki és visszahajtogatott tekercs és azon enyhén párás szeme megint és ismét végigszántja a remekbe szabott mondatokat:
„ A jövevények, ezek a messziről jött vándorok immár megérkeztek városunk alá. Nem tudni honnét indultak baljós útjukra. Mélyen rejtik mi jár a lelkük mélyén. Talán valamely kietlen és minden kultúrától megfosztott pusztaság vetette ki magából őket a történelem egy ódon, sejtelmes, mégis nagyon elhatározott pontján, hogy itt végképp beleütközzenek városunk kemény falaiba. Hogy naptól cserzett arcukba vágódjék valami, amit úgy hívnak: civilizáció. Amit sose ismertek. Amit élvezni nem adatott meg nekik.”
Azért arra is szakít időt, hogy a lent vonulókra vessen egy pillantást. Nagyon elszánt az arcuk, ez rögtön feltűnik neki. Igazából úgy jött ma reggel a város falára, hogy ha meglátja őket, majd szívből jövő megvetést érez az egész banda iránt. Direkt alacsonyabb rendűnek fogja nézni őket – elsősorban a későbbi cikkekhez szükséges hangulati alapállás miatt.
De ahogy most rájuk néz, ez egyszerűen nem megy. Sajnálatos és eléggé idegesítő módon egy népet lát ott lent. Nem szánalmas csordát, amit nagyon szeretne pedig. Sem valami gyülevész hordát, ami cél nélkül, ész nélkül megy a szag vagy kínzó ösztöne után, ahová valami zavaros őserő húzza.
Ezek… akárhogy is, de tudják mit csinálnak.
Legelöl persze harcosok. Majd olyan zenészfélék menetelnek igen díszes ruhákban. Szigorúan megkomponált és hát be kell látni, szinte szép menet. Csupa elszánt és - furcsa mondani - büszke tekintetű férfiú. Egységben vannak. Ellentmondást nem tűrő céltudat és bizony erő sejthető innét fentről. Sajnos. És mintha fénylene az arcukon… valamiféle magasabb tudás birtoklása. Ez azért már élből ellenszenves, ezzel majd lehet valamit kezdeni. Mintha pontosan tudnák, mi történik a következő lépésük után. Hogy mi ennek az egész vonulásnak az értelme.
Ennyit el kell ismerni.
És hoppá, van itt még valami. Közvetlenül a díszes élcsapat mögött egy rudakon cipelt kék lepellel takart tárgyat látni. Nagysága, formája el nem árul semmit a tartalma felől, akár valami nagy útiláda is lehet. Nyilván a tartalma a lényeges. Nem kétséges, az egész társulat valahogy ezt védelmezi. Testtartásuk árulkodik erről. Oltalmazza, vigyázza azt a ládát nagyon ez a bizonyára válogatott élboly.
Másképpen - ha a dolgokat máris ravasz kétértelműséggel nézzük, úgy nyomják előre, mint faltörő kost a rohamozó sereg.
Akárhogy is, de a rejtélyes értéktárgy az egész társaság középpontját, magját képezi, ezt bármibe lefogadná Abirám.
Na de mi lehet benne?
Talán titkos fegyverről van szó?
Vagy valamiféle őscsontokat cipelnek itt, közösségük régi atyáinak hamvait…?
Jó lenne ide most egy pallérozott néprajzos.
Más, nagyobb fegyvernek, mondjuk falrontó alkalmatosságnak látszó eszköz nem volt náluk. Vagy ha igen, azt nagyon jól rejtették. A jerikói toronyőrök is rég leeresztették hamarjában célzásra emelt íjukat. Nincs szükség azonnali beavatkozásra, hisz a jövevények egyáltalán nem a városkapu felé nyomulnak, rohamra semmiképp se készülnek… csak lépdelnek némán, makacs hangyaszorgalommal a roppant körív mentén, ami a várost láthatatlanul körülöleli. Egyelőre veszélytelen messzeségben.
Abirám már nem egyszerűen nézi - tanulmányozza őket, s közben fejben szorgosan jegyzetel. Már meg se próbálja véghezvinni azt a betervezett gúnyos mosolyt. Egyetlen hosszú percet áll még ott. Aztán lelép a falról és nem néz többé hátra. Sietnie kell.

(következő)

 

(Pálfy Gyula (vendégszerző) regényét kezdem mától közölni. A szerzővel együtt az észrevételekre is kíváncsiak vagyunk, akár még a vége előtt is, menet közben. Kritikák, észrevételek, ötletek, asszociációk....jöhetnek.)

Valami kattanást hallani.
Teljességgel idegen ez a hang. Nem hallani ilyet ezen a helyen. Ebben a korban.
Nagyon sok évvel a gépek világa előtt.
A horizonton… a kattanás nyomán kétfelé mégis valami csík száguld a messzeségbe.
Aztán nincs más hang, se fényjelenség többé.
Csak a dús színekben játszó esteli égbolt.
És alatta, gondosan megrajzolt
igényes látképben:

a város.














KEVÉSSEL ELŐTTE

Esteledett. A városfal egyik őre tekintetét kelet felé emelte. Háta mögött Jerikó, a hatalmas város a gyorsan alácsúszó nap érintésére erőtlen vöröses fénybe öltözött át. A kápráztató színek játékát azonban senki nem csodálta. Hirtelen az őr hátratántorodott. Dárdája lustán a falnak dőlt.
Egész a látóhatár peremén, a keleti messzeségben, az egyre gyérülő fényben feltűnt valami…
Talán mégsem. Hisz mostanában, ebben az évszakban igen hamar nyugszik le a nap, s oly másképp szivárog el a fény. Lehet valamiféle érzékcsalódás. Egy ritka és egyedülállóan hatalmas délibáb a pusztaságban. Bárcsak az volna.


HÉT…….

Reggelre jár, de a Jeriko Napja hírszobájába már dőlnek az események. A beáramló szóbeszédekben mind egy-egy lehetséges hírbomba rejtőzik máris félkészen a legfrissebb kiadásra.
-Ejha! - füttyenti Emor Eus az ügyeletes. - Ez itt megér egy kis színest.
-Csináld meg Abirám - nyomja oda az agyagtáblácskát a legközelebbi újoncnak. A hírmondónál az ilyesmit szokás szerint a „ talpasok ”-kal íratják. E törekvő, bizonyítani vágyó külsősök nyaranta úgy lepték el a szerkesztőséget, mint asztalterítőt a legyek. Egypár hónapot mindnek adtak kegyesen. Odalökik a lehetőséget, aztán hadd fussanak. Meghajták őket szépen, mondván, a legjobb ősszel a lapnál maradhat. Próbaidőre persze, majd meglátjuk alapon...
Abirám szájában összefutott a nyál, szívdobogása felgyorsult, miközben átvette az ígéretes sorokat. Vágyta a szenzációt. Akarta a robbanást, mint hűsítőt a jerikói válogatott a tavalyi sorsdöntő mérkőzés után. Ki kell törni végre. Minden eszközzel, ami csak szembejön el kell rugaszkodnia… mégpedig nagyon messzire a városfal menti bűzlő aljanegyed mocsarából.
Amióta az eszét tudta, szeretett volna befurakodni a nagyváros mélyébe. Megállni a ritka italok, suhogó selymek és csillogó ékszerek erősen őrzött magántermének ajtajában és ott elvigyorodva kiengedni a gőzt. Ezerszer elképzelte milyen is lehet a nagy jelenet. Mikor, mint a végső akadályon sikerrel átjutott azon a csakis füstarannyal burkolt, kacér szőlőindákat kecsesen formázó kovácsoltvas kerítéssel leválasztott kerthelységen, amelyet – ő ezt jól tudja - a felsőbbeket láthatóvá tevő, ám őket megérinteni semmiképp nem engedő átlátszó légburok véd. E burkon kell már csak egy jól kiválasztott ponton egyetlen embernyi rést hasítania.
Talán most a kezét a képzeletbeli kovácsoltvas kerítésre teheti. Aztán elolvasta a hírt és máris hűlni kezdett az izgalma.

Megfigyelők ma hajnalban, kelet felől közeledő, azonosítatlan eredetű, és egyelőre bizonytalan létszámú csoportot észleltek. Szándékuk, útirányuk, feltételezhető magatartásuk ismeretlen.

Na, ebből építs karriert - dünnyögte Abirám maga elé halkan. De azért kapta a burnuszát és nekiindult. Távolról sem volt még abban a helyzetben, hogy kedvére válogasson a megbízatások között.

§

-Tölts megint! A király hangja most oly lomhán és lágyan folyt, mint a déli napon megolvadt disznózsír. Pedig épp csak elmúlt a reggel. Mily gyorsan képes tovatűnni az a rettegett, félelmet keltő, halált osztó szárazon pattogó tónus...
A városállam urát és parancsolóját ittasodás közben, valahol a súlyos, tömörfa asztala és a vörös márványpadlója között félúton leereszkedően nyájasnak és nagylelkűnek ismerték.
Apróbb engedmények és mindenféle kivánságok ügyében mindig ekkor járultak elé házibölcsei és udvaroncai, ágyasai és bohócai. Köztörvényes bűnök méltón szigorú megtorlását viszont semmiképp nem lehetett ily állapotban remélni tőle. Erre csak józanon, erős tudattal volt képes. Sőt, akkor közismerten értett hozzá.
Főember Peri Zeus, a király jobbkeze, főhivatalának vezetője mélyről jövő sóhajt engedett meg magának. Nem először működése alatt, s ahogy okkal sejtette nem utoljára kell ily módon hangot adnia némi különvéleménynek. Mert ha valamikor, most igazán itt volna a cselekvés ideje. Talán... elég lenne csak másodnaponként pohár fenekére nézni, brokátköntöst éjjel összepiszkítani, rekedt ordítással azonnali kimosdatást követelni. Nem mintha vészes mértékben kevesbedett volna a sok tálentumnyi arany és ezüst a kincstár mélyén. Bár némi csökkenés már kimutatható. Mégsem erről van szó.
Hanem: a nép. Pontosabban annak állapota. A nehezen, sokszor épphogy féken tartható köznép, az ezer torokból visszaszájaló formátlan és ormótlan nagy bendő immár nem a régi. Az utóbbi napokban bizonyos politikai viccek keltek szárnyra a kocsmák mélyéről, sziszegtek ki fürdők gőzéből veszedelmesen gyorsan az utcára, sőt kígyóztak fel szemtelen merészséggel a paloták teraszaira. Nem pusztán az velük a baj, hogy csattanójuk gúnya többnyire nagyobbat csíp egy kortynyi tömény ecetnél...hanem hogy alig akad a hallgatóság között, ki bezárva füleit, fakó arccal kifordulna a röhögésből. S még kevesebb ki állami hivatalnál számolna be a történtekről.
Igy is horogra kerültek azért minősített esetek. Hisz főember Peri saját, kislétszámú, de csupa kipróbált ügynököt összefogó szolgálata a helyén volt, értette a dolgát, s még nem rendült meg.
Még. A Főember némán mozgó ajakkal, iszonyattal morzsolgatta e szócskát. Vajon…talán számolni kellene a lehetőséggel, hogy egy napon vége? Ezt az eshetőséget is józanul fel kellene tételeznie? Jerikó nagysága, hatalma, ősi kultúrája, és - legalább most gondolatban őszintén - a jól fizető állás, a tengernyi kiváltság egy pillantásnyi idő alatt képes elsüllyedni? A feleségek, a rokonok őt szünetlen csodálatban fürdető, közeledtére is hálásan fénylő tekintete, a gondosan, nagy szorgalommal felépített jólét ezer apró gyönyöre hirtelen úgy tűnne el, mint a homokra kiömlő víz?
Főember Peri tudta, hogy nála tájékozottabb, a helyi viszonyokra jobban rálátó ember biztosan nincs Jerikóban. Nem önteltség mondatta ezt vele, többször tesztelt szikár tényről volt szó. És ha már ráérzett a dolgokra, az éppen futó folyamatokra, ahogy szokása volt mondani: „ fülöncsípte a valót ”- máris félelmetes erejű, taktikával és stratégiával fűszerezett önvédelem kezdett működni benne, mely óvta évtizedek alatt kiharcolt helyét a városi hierarchiában.
Ahogy így morfondírozott magában, makacs és elszánt is lett. Ridegen találékony és mindent bevetni kész egy ravaszul alkalmazkodó élet gyümölcseinek megmentésére. Ha tényleg erről van most szó. Mert a változás erősen valószínű. Még ha most csak a levegőben érezni az előszelét. De legyen bárminemű a mozgás, a kitartottak hűségét táplálni kell továbbra is. A belőle élő, neki sereglő népséget válogatott falatokkal tömte eddig. Rákapatta őket a jóra. Ma már nem csinálhatja vissza a dolgokat, ma már egész had lesi kezét, várja eleségét tőle, a kenyéradó gazdától. Ő meg szépen kitermeli nekik. Nekik – meg elsőül magának természetesen. Ahogy eddig, úgy ezután. Nem eszik olyan forrón azt a kását vagy mit…
-Egypár ügyet be kell dobni, ami egybefogja a nép bámész nézését - gondolkodott óvatlanul félhangosan.
-Meglehet uram, helybe jön a segítség.
Peri megrándult az ijedtségtől és vadul kapott sok vért látott bronztőre után. Ám épp legügyesebb embere volt az és szokatlanul merészen vigyorogott. Csak neki, ennek az egynek volt engedélye bármikor, akár éjjel is Peri elé járulni. Bőven rászolgált a hosszú évek alatt.
-Mit mondasz?! Tán ablakot vágtál az égbe, hogy azt bámulják?
-Majdnem nagyúr. Megtudtam, hogy valami vándorló csapat jön errefelé. Talán komédiások, vagy elcsapott idénymunkások. Pár olyan…szakadt kótyagos. Úgy hírlik valami misztikusok vagy effélék vezetik őket. Mindenesetre nekünk elég jók lesznek…sőt! A bennfentes arcára egy frissen gondolt kaján ötlet faragott még szélesebb vigyort.
-Meglássa uram, elsőrangú mulatságot faragunk belőlük. Azt is tudom hogyan.

(következő)
 
 

 

Ajánlat( főleg gimnazistáknak és felnőtteknek..). Plusz egy-két dolog...

Megteszett ez a sorozat egy sorozatról:

"Folytatódik a teleregény. A lightos beugró rész után most kapunk a pofánkba. Adókat, telefonra várakozást, kisnyugdíjast, káros dohányzást. Csak úgy sugárzik a népnevelés a sorozatból.."(a második részből)

Nézzünk egy komoly munkát:

"Amikor az új epizódok mellett elkezdték ismételni a sorozat régebbi részeit, érdekes dolgot vehetett észre a figyelmes néző: a sorozat az 1987-es kezdetektől szinte alig változott. A régi és új részek nagyjából felcserélhetőnek tűntek: ugyanúgy emelkedtek az árak, ugyanúgy alacsonyak voltak a tanári fizetések, ugyanúgy el kellett menni szavazni, a házasságok pedig ugyanúgy mentek tönkre. A politikai helyzet ugyan megváltozott, de a szereplők többségének életében nem történt gyökeres változás."

Hmmm....a változás hiánya...érdekes. Vajon mi is az az ordító hazugság ebben a sorozatban? Azt mondta Ábel Anita egy-két éve:

"„Jó lesz visszanézni, bár furcsa is egyben. Érdekes lesz szembesülni a tíz évvel ezelőtti önmagammal” – mondta a Hírszerzőnek a Szomszédok egykori „Julcsija”. Ábel Anita szerint a Szomszédok tizenhárom éve mindenki számára maradandó élmény, valószínűleg a mostani fogadtatása is ennek megfelelően alakul."

Maradandó, az biztos. Maradandó hazugság, nem? Tényleg maradandó, de nem pozitív értelemben, szerintem. Hogy is dalolta Pajor?

"Rohan az élet, mint egy futószalag,
Úgy, ahogy az égen az UFO szalad,
Rohan az élet, legyünk túl rajta,
Nevetni kéne, de tudod, hogy baj van.
Rohan a világ, benne hugod a Juli,
Rohan reggel apád, ugat a Puli
Este ha kérded, mondd miért rohansz?
Csak nézi rosszullétig a Szomszédokat
És az élet rohan pontosan, szépen
Úgy, ahogy az UFO szalad az égen.
És te egyedül maradsz ma éjjel,
Csak a műhold süt le rád, amikor kinézel."

Na igen...erről van szó.

 

Egy új könyvről.....Elsősorban szülőknek és nagygimnazistáknak ajánlom.

Megjelent Ruff Tibor könyve. Egy rövid rész a könyv elejéről:

"határozottan szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az európai civilizáció – sőt talán az egész emberiség – történelmében nincs még egy olyan kérdés, amely mind szellemi, eszmei, érzelmi, mind pedig történelmi, társadalmi értelemben annyira mély és hosszantartó feszültséggel és annyi rettenetes sérelemmel terhelődött volna meg, mint az egyazon Istenre hivatkozó zsidóság és kereszténység viszonyának problémája, amely probléma, legalábbis az eszmék világát tekintve, éppen dolgozatom tárgya körül kristályosodott ki. Még filozófiai értelemben is valós kérdés, hogy lehetséges-e, szabad-e, kell-e egyáltalán most vagy valaha is úgy megközelíteni ezt a témát, hogy eközben legalább elvileg kikapcsoljuk az elmúlt kétezer év e véráztatta hordalékának visszamenőleges hatását. Mindenesetre munkahipotézisként feltételezem, hogy talán lehetséges, szabad és kell, mert különben nincs is értelme továbbhaladni a tárgyat illető tudományos vizsgálódással.

Azt azonban így is tudatosítanunk kell, hogy a témánkkal kapcsolatos, akár teológiai, akár történettudományos, akár filozófiai irodalom a más tárgyaknál megszokottnál jóval erősebben meg van terhelve vagy – jobb esetben – kísértve minden oldalon az elfogultság problémájával, amely a tudományos kutatásban – legalábbis elvileg – megengedhetetlen. De már most sietnék leszögezni, hogy az elfogultság nem kriminalizálandó minden tekintetben, hiszen senkitől sem lehet elvitatni a jogot ahhoz, hogy tudósként is ember legyen, s mint ilyen legjobb lelkiismerete szerint higgyen valamiben és tartozzon valahová."

Szerző ezekben a percekben dedikálja művét a Könyvfesztiválon. A dedikálás délig tart...ez egy dolog, magát a könyvet viszont később is megveheted.

 

Pályázat, ajánlat.

Van a literán egy drámapályázat, 77 mű versenyez, nekem megtetszett pl. ez. Részlet a végéből:

"Önök vitán felül igen nagyok az egyet nem értésben és a parázs vitákban, valamint első osztályúan alakítanak ármányt és manipulációt … mindez azonban az említett helyzetben nekem sajnos messze nem kifizetődő. Talán egy másik országban megtalálom, amit keresek."

Ilyenek vagyunk? Ez a honi válság talán fő oka? Érdekes kérdések....

 

Könyvajánlat. Felnőteknek és gimnazistáknak. Nemrég olvastam, nagyon jó.

Small rabbi története(i) az ún. könnyű, de magvas olvasmányok közül való(k).

"Small rabbi afféle zsidó Columbo. Rosszul szabott zakóban és poros cipőben jár, a pénz értékéről semmi fogalma, nem ért a PR-hoz, és nem löki a sódert. Szóval nem az a trendi menedzser rabbi, amilyen mostanában az amerikai zsidó közösségekben dívik, inkább korszerűtlen figura, aki azt mondja, amit gondol, s annak még értelme is van."

Tényleg nem egy korszerű típus, nem? Egy másik sztori, ezt a könyvet még nem olvastam:

"A történet nem kevésbé fordulatos és kacagtató folytatásában bepillantást nyerhetünk a Talmudon alapuló nyomozásba, egy kisvárosi zsidó közösség mindennapjaiba és a páratlan David Small rabbi életébe, aki a The New York Times szerint "az utóbbi évek legszórakoztatóbb nyomozója"..."

Azt írták a könyvesek:

"annak ellenére, hogy rengeteg fordulatosabb, és izgalmasabb művet termelt már ki a krimi-irodalom, és nyilvánvaló, hogy Kemelman (e könyve alapján biztosan) nem kapna helyet a műfaj álomtizenegyében, de Small rabbi személyében sikerült teremtenie egy olyan karaktert, akire egy erős sorozatot építeni lehet, és aki kellőképpen érdekes figura ahhoz, hogy az olvasók mindig kíváncsiak legyenek rá."

Akire egy sorozatot építeni lehet. Small rabbit miniszterelnöknek!!

 

longauerlaci 2009.03.03. 07:32

Őszinteség

Most olvasom ezt. Egyetértek:

"Azt hiszem, a Vájtfülűek brancsa azért olyan szimpatikus könyvecske, mert Hornby őszinte.

Nemcsak saját magával, a teljesítményével, tehetségével, hibáival szemben kíméletlen, de leplezetlenül beszél az életéről, gondjairól és dilemmáiról. Valóban könnyed olvasmánynaplót kínál, de rengeteg olyan szöveggel ismertet meg, amelyekről idehaza egyelőre alig hallani. S míg látszólag lazán és hanyagul ontja szubjektív, személyes optikájú megjegyzéseit, a kötet legjobb lapjain igazán elmélyült és kifinomult elemzésekre képes."

Az őszinteség valóban olyan dolog, ami nagyon értékes manapság. Ráadásul ez nem is olyan teátrális-hipokrita őszinteség, nem élveboncolásban kéjelgő, hanem normális. Nagy dolog.

longauerlaci 2009.02.04. 23:10

Öt zsák mák

 

Öt zsák mák 

   Egyszer volt egy ember, akinek volt öt zsák mákja. Nem tudta mit kezdjen vele, ezért hát felpakolta az öt zsákot a szekerére, és elment a piacra.

Az ember ment-ment és egyszer csak a szekér beleakadt egy kőbe..

   Az ember nem tudta mit csináljon, nem volt mit tennie mást, gyalog ment a piacra.

   Egyszer csak találkozik egy öregemberrel. Az ember megkérdezi:

   - Mi a baj?

   - Van egy kis tésztám, tudnék belőle csinálni jó ebédet, de magában nem jó.-válaszolta az öregember. Az ember azt mondta:

   - Odaadom egy zsák mákomat!  

Az öreg megköszönte, és az ember ment tovább.

   Egyszer csak látott egy asszonyt, aki bejglit sütött.

   - Jaj, ne!- kiáltotta az asszony.

   - Mi a baj?- kérdezte az ember.

   - Nincs itthon mákom, pedig kellene a bejglibe! Az ember azt mondta:

   - Oda adom az egyik zsák mákomat!

   - Nagyon köszönöm!- mondta az asszony.

   Az ember ment tovább, és beért egy pékhez. A pék azt mondta:

   - Sajnálom - mondta - a mákos rétes elfogyott. Az ember azt mondta:

   - Oda adom az egyik zsák mákomat! A pék megköszönte, és az ember ment a piacra és eladta a két zsák mákot.

   Az ember a haza úton még meglátogatta a péket, az asszonyt, és az öregembert. És annyi pénzt keresett a mákon, hogy tudott magának nagyobb földet venni, és lett nagyon sok gyereke. 

   

   Vége!

 ( Ezt a  kiváló mesét egy harmadikos iskolás leány írta.)
 

 Azt olvashatjuk:

"AZ IMA MENTETTE MEG A NEBULÓKAT A KASSZAM RAKÉTÁTÓL

A délvidéki Sdérot városkában a múlt héten csoda történt. A manapság frontvárosnak tekinthető Sdérot szinte naponta szenvedi el a palesztin terroristák által küldött Kasszám rakétákat, amelyeket az Izrael által kiürített Gázai térségből lőnek az izraeli polgári lakosságra.

Az elmúlt héten egy sdéroti vallásos iskolát találta el az egyik lövedék, mégpedig úgy hogy az egyik osztály telitalálatot kapott. Csodával határos módon az mentette meg a 10-11 éves gyerekeket, hogy reggeli fél nyolc és negyedkilenc között nem tartózkodtak az osztályban, hanem közös imán vettek részt az iskola zsinagógájában. Az osztály romhalmazzá vált, de a diákok, akik akkor éppen imádkoztak - sértetlenek maradtak..."

Ebből ugye nem annyira az ima az érdekes, hanem a Kasszamok veszélyességének bemutatása. Bár az ima is érdekes. Nektek mi ragadta meg a figyelmetek nebben a történetben?

 

Ez a kis videó annyira megtetszett, hogy beraktam ide, bár közvetlenül nem túl sok köze van az olvasáshoz. Annyi mindenképp: problémáinkat  olvasás nélkül biztosan nem tudjuk majd megoldani.

Egyszóval meghalt , de most különösen érdemes hagyatékát emlegetni, elemezni, értékelni. Én is erről szeretnék beszélni.

 Azokról a gyerekkönyvekről, amelyek sok felnőttnek is örömet okoztak és okoznak. Nekem is. Alsóban dolgozom, egy általános iskolában. Az évek során többször olvastam fel több könyvét is a gyerekeknek. Különösen a Frakkokat kedveltük. Őszinte, illúziók nélküli és mégis kedves történetek ezek. Realista történetek, amelyek valóságos eseményekhez visznek közel. Mégis, nagyon emberi világ az övé. Nem tudok mást mondani, emberi és realistán optimista. Ha például a Kukori sztorira gondolunk, akkor egy komplett szatírát látunk magunk előtt, amelyben egy csepp hamis remény nincs. A Futrinka utcáról szóló regényében a kolbászkerítés körüli ügyek épp mostanság is érdekesek. A Szeleburdi család naplóregényei is a legjobb magyar gyerekregények közé tartoznak. Kár, hogy az utóbbi években már nem írt, igaz, biztos meg is volt ennek az oka. Nem tudom. Olvassuk fel  és olvassuk el könyveit és beszéljünk róluk sokat, érdemes.

Maradjunk Kukoriéknál. A Kukori sorozat önismereti tréning 0-99 éves korig.

Rátaláltam erre a kiváló kritikára,nagyon megörültem neki.

"A Kukori és Kotkodának ez az elmaradó mozdulat az eszmei üzenete. A felfüggesztett bosszú, a megúszott büntetés, ami azt ígéri a nagy bajban, hogy a társas kapirgálás a közös szemétdombon holnap is folytatható. Mindez pedig kizárólag azért lehetséges, sugallja a rajzfilm, mert ezek a szárnyasok egymást, mindevvel együtt és mindennek ellenére, szeretik, szeretik, szeretik. Magyar falu, rögvalóság, kisemberek, dili és érzelem, komplett házassági játszmák: közben meg alig tíz perc az egész. S mialatt röhögünk, részben vagy egészben sajnos magunkra ismerünk - a hátunk is tollas már talán. "

Igaz,ma talán jóval durvább és "őszintébb" formában készítenék el a sorozat új változatát,túlzottan derűlátónak minősítenék ezt a régit.És ebben lenne is igazság.

Lenne benne igazság,mégis,az originál Kukori sorozat előnye és erénye pont ez az emlegetett szeretet,a szatírába mélyen beleépített derűlátás és humanizmus.E tulajdonságok nélkül lehetetlen is továbblépni az országnak.

Mert persze tovább kell lépni és a közös szemétdombot el kell takarítani.Mondom:a közöset. Még dal is született erről a dombról:

 

 

 

Talán ez Bálint Ágnes hagyatékának lényege is. Ez is.

 

 

Ez az egyik legjobb. Az Ottlik-változat.

 Itt olvashatjuk:

"Egyszóval, jóllehet töprengve, de a szabadságtól enyhén mámorosan mentem lefelé a lépcsőn Szeredy nyomában. Például attól a szabadságtól voltam mélységesen, szinte ittasan elégedett, hogy a két lépcső közül azt választhattuk, amelyik jólesett. Én ezen a nyáron már éppen huszonhét éve, hogy szabadságon voltam, vagyis elég régóta, de nem untam meg, és nem fásultam bele, s az utcán járva-kelve még mindig a boldogság finom, titkos kis láza bujtogatott, hogy nézhetem a kirakatokat, felülhetek a villamosra, ha tetszik, cigarettára gyújthatok, száz meg száz lehetőség közt szabadon választhatok, esetleg órákon át, míg lassan alkonyodik a város fölött, és kezdenek kigyulladni a lámpák. Talán a szabadság sem helyénvaló kifejezés itt, mert többről van szó. Kötetlenségről, tehermentességről. Az érzékelés szabadságáról, hogy birtokba vehesse a világot. Ehhez nem elég annyi, hogy ne tartsanak számon, és ne tartsanak semmilyen módon rabságban, hanem még a lelkünk legtitkosabb szerkezetét is meg kell őrizni hozzá sértetlenül. No, de hát éppen ezen tépelődött most Szeredy barátom."

Nem elsősorban a politikai szabadságról van itt szó, arról is, de egyben sokkal többről.

A feladat: írj szöveget a filmhez, a filmről és ( ha jó ), akkor közzétesszük a blogban.

Ide küldjed a szöveget: letterforce@citromail.hu. Vagy egyenesen beírhatod hozzászólásként.

 

Szólj hozzá!

Címkék: video

Persze, kisbetűvel...

Szóval itt ez a könyv,nagy siker...stb.Nem érdemes elolvasni.Tudni róla viszont érdemes.Szerzője védi az ateizmust(teljes joggal),majd szapulja a vallásokat(kevesebb alappal).

Különösen az ún. mérsékelt hívőkkel van baja,mert belőlük is bármikor fanatikus lehet.Számára elfogadhatatlan,hogy a hívők bizonyíték nélkül fogadnak el valamit,ezért bármikor őrültségeket csinálhatnak.

Igaza van ezekben?Tényleg,rengeteg gonosz dolgot tettek teista emberek,milyen igaz.Persze ez azért van mert az emberi történelemben a nagy többség mindig is hitt valamiféle természetfölöttiben.Az ateisták egy ideig nem is léteztek és most is komoly kisebbségben vannak,jogaikat ezért is érdemes védeni.Emiatt van,hogy a legtöbb gonoszságot hívők követték el eddig és fogják elkövetni ezután is.Bár Európából nézve fura dolog ez:de az emberi alapállapot világszerte a teizmus.

A különböző vallások nem egyformák és nem is egyenértékűek.A vallás nagyon sok,túl sok esetben volt  az emberek nyomorban tartásának eszköze,ez is vitathatatlan.

De ebből egyáltalán nem következik,hogy Isten egy téveszme lenne.

Ráadásul,pl. a kereszténység esetében,a bizonyítékok is léteznek.Nem mindenre kiterjedő és teljes bizonyíték van,hanem részleges és korlátozott,de komoly és nagy súlyú.A feltámadás is egy komolyan vehető bizonyítékokkal alátámasztott esemény.

Nem olyan egyszerű ez Mr.Dawkins!Az ateista is bizonyíték nékül fogadja el ,hogy nincs Isten, és legalább akkora őrültségekre képesek,mint a hívők.Több szerénység jobb lenne.

Itt van mindjárt a kommunizmus,egy garantáltan materialista-ateista eszemerendszer.Nem egy vonzó rokonság.

Dawkins térítői hevessége részben érthető,csak engem némileg gyerekkorom törióráira emlékeztet(még a Kádár-rendszer dühöngött akkor),amikor is a történelmi materializmus nemes tudománya hatotta át az órák minden percét és a hitet valami sötét butaságnak tudtuk.

Mindegy,maradok elszánt jogvédője az ateisták kisebbségének, .....

Nagyon elgondolkodtató viszont Dawkins vallomása:

 "Nem, szüleim anglikán hitben neveltek, és legalább egy évben egyszer, karácsonykor elmentünk a templomba. Körülbelül kilencéves lehettem, amikor kétségeim támadtak, mert rájöttem, többféle vallás létezik, így nyilvánvalóan nem lehet mindegyiknek igaza, és véletlennek tekinthető, hogy én éppen protestánsnak születtem. Ettől függetlenül tizenhárom éves koromban még konfirmáltam, de két évvel később már véglegesen szakítottam az egyházzal és a vallással..."

Kilencévesen támadtak kétségei.Kétségei mindenkinek támadnak.Sőt, a kétség maga szokott támadni.Nagyon egyértelmű, hogy kell a Szent Szellemtől "elsőkézből" származó információ, ha ez nincs, akkor marad a vallás.Azaz az se, mert az őszintébbek ateistává válnak.Mikor?Akkor, ha nem tapasztalják meg a Szellem kijelentését és mozgását az életükben:

"A szellem nem csupán az ember létezését biztosítja, hanem olyan belső kút is, amelyen keresztül a láthatatlan szellemvilág természete vagy ereje érintkezik az emberrel, s amely döntően meghatározza magatartását, identitását, sőt a transzcendenshez való viszonyát is. A magukat materialistának mondó vagy Isten létezésével nem törődő emberek szelleme is belső kútként funkcionál, de abban azok az erők dominálnak, melyek tagadják Isten létezését, hitetlenségre késztetnek; sőt a tagadásra specializálódott szellemi erők az embereket gyakran arról is meggyőzik, hogy nincs is bibliai értelemben vett szellemük. A Szentírás állítása szerint az újjászületés előtt az ember szellemében azok a rossz szellemi-erkölcsi erők uralkodnak, amelyek az embert a halál, a kárhozat útján vezetik. Az erkölcsi rossz forrása is a szellemi valóságból, démonoktól, gonosz angyaloktól ered."

 Azaz, ha nincs élő szellem és nincs a Szent Szellemtől származó infó letöltve az új szellembe, akkor az ember úgy járhat, mint Dawkins......

 

Ajándékba kaptam ezt a különleges könyvet.Most olvasom.A könyvet legfeljebb tizenegy-tizenkettedikeseknek és felnőtteknek ajánlom.Tényleg.Most három rövid részletet emelnék ki.

1.

Az Adalbert nevű gyilkos magyarázza a gyilkolás munkájáról:

"Odavoltunk ezért az új melóért.Nem sajnáltuk,hogy kimerültünk a hajszától az ingoványban.És amikor jól ment a meló,örültünk.Hagytuk a csudába a vetést,a kapát és társait.Nem beszéltünk többet egymás közt a földekről.Elhagytak minket a gondok."

Tudni kell. ezek a szegény földművesek életükben nem ettek annyi sült pecsenyét,mint az öldöklés alatt egy nap.

Persze a gondok később visszajöttek.
 

2.

"Vadásztunk,mert ez volt a napi program,mindaddig,amíg be nem fejezzük az egészet.Karunk parancsolt a fejünknek, a fejünknek többé nem volt egy szava sem."

Igen,a bajok a beszéddel kezdődtek.A vadászaton már semmit sem tehettek.Régi viszályok váltak öldökkő iramúvá.Ekkor a fej már tehetetlen volt.Előtte évekig csótányozták a tutszikat.Most már nem tudta őket megállítani senki.

3.

"Vannak, akik félnek a domboktól,ahol pedig művelniük kellene a földet.Vannak, akik félnek attól, hogy az úton hutukkal találkoznak.Vannak hutuk, akik tutszikat mentettek, mégsem mernek visszatérni a falujukba, mert attól félnek, hogy nem hisznek nekik.Vannak, akik a látogatóktól vagy az éjszakától félnek.Vannak ártatlan arcok ,melyek félelmet keltenek, és amelyek félnek attól, hogy félelmet keltenek, mintha bűnözők lennének.Van a félelem a fenyegetésektől,a rettegés az emlékektől."

Magyarországon is vannak,akik...... Igen,ez a rejtett dzsungel létezik.

süti beállítások módosítása