Nagyon izgalmas történet.

Nemrég ismertem meg Paneth Farkas nevét. Picit utánanéztem, tényleg picit, de az eredmény nagyon érdekes, ezért a fontos részt idemásolom. "Szabadság"( 6.o, "Egy pokolban járt ember története",részlet):

"A 110/5-ös nagybányai munkaszolgálatban útépítéshez szükséges kavicshordásra ítélték, hittársaival együtt.

— Akkor már nagyon közelrôl érzôdött a háború szaga. Annak ellenére, hogy a tisztek nem durváskodtak, rossz körülmények között éltünk: mi, a kizárólag zsidókból álló osztag tagjai földön aludtunk. Pechem volt, egy tiszt mindig rám sózta a vécépucolást. Csak akkor volt elégedett, ha sárgára vikszoltam a mellékhelyiség fáját.

1943-ban visszatért Kolozsvárra az osztaggal együtt, ekkor már egyre több zsidót szakítottak ki a helyi közösségbôl. Az volt a cél, hogy egy helyre gyûjtsék a zsidóságot, a szégyenteljes végsô cél kivitelezhetôsége érdekében. Az élnivágyás lángja olyannyira erôsen lobogott a fiatal Paneth Farkasban, hogy csupán az életbenmaradás, a túlélés gondolata foglalkoztatta. Szökési kísérlete sikerrel járt, de kevés ideig élvezhette a szabadság mámorát, hiszen újból a hatóságok kezére került. A kolozsvári vasútállomás melletti börtönben nem töltött sok idôt, hiszen hamarosan a nyíregyházi gettóba szállították.

— Szürke, esôs idô volt, még most is elevenen él az emlékezetemben, mintha a tegnap történt volna. Csak kenyéren és vizen éltünk, ezért soha nem felejtem el, mekkora örömet szerzett a ruhámba varrt 100 pengôn vásárolt cseresznye. Gyerekkoromban örvendtem utoljára ennyire valaminek. Tizenöt nap után bevagonírozták a zsidó templomba összegyûjtött gettóbeli foglyokat. Az áruszállító szerelvényen már német katonák ôrködtek. Körülbelül ötven nôt, férfit és gyereket préseltek egy-egy vagonba, ahol természetesen mellékhelyiség sem volt, ezért leírhatatlan bûz terjengett. Akkor ismerkedtem meg egy lengyel és egy szlovák sráccal, akiknek talán az életemet köszönhetem. A lengyel barátunk felvilágosított mindannyiunkat a náci politika gazságairól, akkor értettük meg, hogy a "halálvonat" utasai vagyunk.

Nem tétováztak sokáig, a menekülés mellett döntöttek. Csak hárman merték vállalni a szökés veszélyeit és megpróbáltatásait, a többség az imádkozást, a beletörôdést választotta. A hajnali három óra tûnt megfelelô idôpontnak, amikor "se túl nagy sötétség, se túl nagy világosság nem volt." A vágányok melletti szénakupacokba csupán kettejüknek sikerült az ugrás, a lengyel barátjuk fejsérülése következtében szörnyethalt. Mindez a felvidéki Eperjes területén történt. Pár napig kóvályogtak, nyers krumplin éltek.

A Gardner nevû szlovák barátjától való elválása után Paneth Farkas szerencsesorozata tovább folytatódott. Jóllehet újból elfogták, de most már a partizánok kezére került. A világbajnokság alatt szerzett ismeretségnek köszönhetôen, sikerült szereznie helyi személyazonossági igazolványt, így lett Paneth Farkasból Josef Simac. Felsejlett a szabadulás halvány reménye. Többrendbeli katonai ellenôrzési ponton átcsúszva, eljutott aztán a Gardner családhoz. A viszontlátás öröme helyett a jó barát elvesztésének keserûségével szembesült.

— Amikor odaértem, kiderült, szökôtársam már nem él. Ô is a nácik áldozata lett. A családja befogadott, húsz napon keresztül láttak vendégül. Késôbb kiderült, innen is menekülnöm kell, mert bevonultak a németek. Annak ellenére, hogy a szakszövetség a bécsi utazásomat szorgalmazta, nem tetszett nekem ez a változat. Ôk is náci szimpatizánsok voltak.

A céltalanul bolyongó, egérutat keresô immár "Josef Simac" könnyû préda volt az SS-katonák számára, ezért újból német kézre került. A gyanúsnak vélt Panethet vonattal szállították Auschwitzba. A foglyok szétválogatásakor a nyelvismerete jelentett számára mentôövet, így egy Dietrich nevû kapitány alárendeltségébe került.

— Fel akartam keresni megmentômet a haború után is, de sajnos nem sikerült megtalálnom. Sokat jelentett, hogy öt nyelvnek a birtokában voltam. Mi több, amikor meghallotta, hogy világbajnok ezüstérmes vagyok, felcsillant a szeme. Csapágyakat, ruhákat cipeltem az elsô napokban, én voltam az ô inasa. Sikerült ezáltal betekintenem Auschwitz kulisszáiba is, hiszen akkor mindent titokban tartottak. Például, akkor jöttem rá, hogy elválasztották egymástól a családtagokat, amikor a 6-os barakkban rengeteg nôt pillantottam meg. Ki volt adva szigorú parancsként, hogy ha csupán a feladatomat végzem, akkor nagy valószínûséggel megmenekülök. A feladatteljesítés és a fegyelem jelentette a menekülés egyetlen kulcsát. A kapitány már az elsô napokban felvilágosított: ha megpróbálsz szökni, agyonlôlek.

Az emberiség szégyenfoltjának nevezett Auschwitzból pár hónappal késôbb sikerült a szökés, szintén a kapitánynak köszönhetôen. Wehrmachtos katonák hozták el a cseh-német határig, de hamarosan a budapesti Mosonyi börtönbe szállították a magyar hatóságok. A nyilasoknak köszönhetôen újból bezárultak a menekülés kapui. Minden veszve van — gondolta a menekülésbe belefáradt kolozsvári fiatal. Az élet vágyának szikrája azonban újból lángra lobbant, a Keleti pályaudvaron rostokoló újabb halálszerelvény alatt sikerült kicsúszni a Wehrmacht kalodájából. Aztán menedéket kapott a svéd nagykövetség pincéjében, ahol újabb személyit állítottak ki számára, Josef Simacból így lett Sós Árpád. Pestrôl Ceglédig gyalogolt, majd egy sebesültkonvojjal jutott el Temesvárra 1945 telén, ahol felkereste testvérét, Etelkát."

Paneth tavaly hunyt el. Spielberg ( aki filmet is készített róla) ezt írta:

„Az önnel készített interjú nagy gonddal lesz őrizve, mert minden idők jelentős vallomásainak értékes része. A távoli jövőben majd az emberek láthatnak egy arcot, hallhatnak egy hangot, és megfigyelhetnek egy életet, amelyből tanulhatnak és emlékezhetnek.”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.