(Pálfy Gyula (vendégszerző) regényét kezdem mától közölni. A szerzővel együtt az észrevételekre is kíváncsiak vagyunk, akár még a vége előtt is, menet közben. Kritikák, észrevételek, ötletek, asszociációk....jöhetnek.)

Valami kattanást hallani.
Teljességgel idegen ez a hang. Nem hallani ilyet ezen a helyen. Ebben a korban.
Nagyon sok évvel a gépek világa előtt.
A horizonton… a kattanás nyomán kétfelé mégis valami csík száguld a messzeségbe.
Aztán nincs más hang, se fényjelenség többé.
Csak a dús színekben játszó esteli égbolt.
És alatta, gondosan megrajzolt
igényes látképben:

a város.














KEVÉSSEL ELŐTTE

Esteledett. A városfal egyik őre tekintetét kelet felé emelte. Háta mögött Jerikó, a hatalmas város a gyorsan alácsúszó nap érintésére erőtlen vöröses fénybe öltözött át. A kápráztató színek játékát azonban senki nem csodálta. Hirtelen az őr hátratántorodott. Dárdája lustán a falnak dőlt.
Egész a látóhatár peremén, a keleti messzeségben, az egyre gyérülő fényben feltűnt valami…
Talán mégsem. Hisz mostanában, ebben az évszakban igen hamar nyugszik le a nap, s oly másképp szivárog el a fény. Lehet valamiféle érzékcsalódás. Egy ritka és egyedülállóan hatalmas délibáb a pusztaságban. Bárcsak az volna.


HÉT…….

Reggelre jár, de a Jeriko Napja hírszobájába már dőlnek az események. A beáramló szóbeszédekben mind egy-egy lehetséges hírbomba rejtőzik máris félkészen a legfrissebb kiadásra.
-Ejha! - füttyenti Emor Eus az ügyeletes. - Ez itt megér egy kis színest.
-Csináld meg Abirám - nyomja oda az agyagtáblácskát a legközelebbi újoncnak. A hírmondónál az ilyesmit szokás szerint a „ talpasok ”-kal íratják. E törekvő, bizonyítani vágyó külsősök nyaranta úgy lepték el a szerkesztőséget, mint asztalterítőt a legyek. Egypár hónapot mindnek adtak kegyesen. Odalökik a lehetőséget, aztán hadd fussanak. Meghajták őket szépen, mondván, a legjobb ősszel a lapnál maradhat. Próbaidőre persze, majd meglátjuk alapon...
Abirám szájában összefutott a nyál, szívdobogása felgyorsult, miközben átvette az ígéretes sorokat. Vágyta a szenzációt. Akarta a robbanást, mint hűsítőt a jerikói válogatott a tavalyi sorsdöntő mérkőzés után. Ki kell törni végre. Minden eszközzel, ami csak szembejön el kell rugaszkodnia… mégpedig nagyon messzire a városfal menti bűzlő aljanegyed mocsarából.
Amióta az eszét tudta, szeretett volna befurakodni a nagyváros mélyébe. Megállni a ritka italok, suhogó selymek és csillogó ékszerek erősen őrzött magántermének ajtajában és ott elvigyorodva kiengedni a gőzt. Ezerszer elképzelte milyen is lehet a nagy jelenet. Mikor, mint a végső akadályon sikerrel átjutott azon a csakis füstarannyal burkolt, kacér szőlőindákat kecsesen formázó kovácsoltvas kerítéssel leválasztott kerthelységen, amelyet – ő ezt jól tudja - a felsőbbeket láthatóvá tevő, ám őket megérinteni semmiképp nem engedő átlátszó légburok véd. E burkon kell már csak egy jól kiválasztott ponton egyetlen embernyi rést hasítania.
Talán most a kezét a képzeletbeli kovácsoltvas kerítésre teheti. Aztán elolvasta a hírt és máris hűlni kezdett az izgalma.

Megfigyelők ma hajnalban, kelet felől közeledő, azonosítatlan eredetű, és egyelőre bizonytalan létszámú csoportot észleltek. Szándékuk, útirányuk, feltételezhető magatartásuk ismeretlen.

Na, ebből építs karriert - dünnyögte Abirám maga elé halkan. De azért kapta a burnuszát és nekiindult. Távolról sem volt még abban a helyzetben, hogy kedvére válogasson a megbízatások között.

§

-Tölts megint! A király hangja most oly lomhán és lágyan folyt, mint a déli napon megolvadt disznózsír. Pedig épp csak elmúlt a reggel. Mily gyorsan képes tovatűnni az a rettegett, félelmet keltő, halált osztó szárazon pattogó tónus...
A városállam urát és parancsolóját ittasodás közben, valahol a súlyos, tömörfa asztala és a vörös márványpadlója között félúton leereszkedően nyájasnak és nagylelkűnek ismerték.
Apróbb engedmények és mindenféle kivánságok ügyében mindig ekkor járultak elé házibölcsei és udvaroncai, ágyasai és bohócai. Köztörvényes bűnök méltón szigorú megtorlását viszont semmiképp nem lehetett ily állapotban remélni tőle. Erre csak józanon, erős tudattal volt képes. Sőt, akkor közismerten értett hozzá.
Főember Peri Zeus, a király jobbkeze, főhivatalának vezetője mélyről jövő sóhajt engedett meg magának. Nem először működése alatt, s ahogy okkal sejtette nem utoljára kell ily módon hangot adnia némi különvéleménynek. Mert ha valamikor, most igazán itt volna a cselekvés ideje. Talán... elég lenne csak másodnaponként pohár fenekére nézni, brokátköntöst éjjel összepiszkítani, rekedt ordítással azonnali kimosdatást követelni. Nem mintha vészes mértékben kevesbedett volna a sok tálentumnyi arany és ezüst a kincstár mélyén. Bár némi csökkenés már kimutatható. Mégsem erről van szó.
Hanem: a nép. Pontosabban annak állapota. A nehezen, sokszor épphogy féken tartható köznép, az ezer torokból visszaszájaló formátlan és ormótlan nagy bendő immár nem a régi. Az utóbbi napokban bizonyos politikai viccek keltek szárnyra a kocsmák mélyéről, sziszegtek ki fürdők gőzéből veszedelmesen gyorsan az utcára, sőt kígyóztak fel szemtelen merészséggel a paloták teraszaira. Nem pusztán az velük a baj, hogy csattanójuk gúnya többnyire nagyobbat csíp egy kortynyi tömény ecetnél...hanem hogy alig akad a hallgatóság között, ki bezárva füleit, fakó arccal kifordulna a röhögésből. S még kevesebb ki állami hivatalnál számolna be a történtekről.
Igy is horogra kerültek azért minősített esetek. Hisz főember Peri saját, kislétszámú, de csupa kipróbált ügynököt összefogó szolgálata a helyén volt, értette a dolgát, s még nem rendült meg.
Még. A Főember némán mozgó ajakkal, iszonyattal morzsolgatta e szócskát. Vajon…talán számolni kellene a lehetőséggel, hogy egy napon vége? Ezt az eshetőséget is józanul fel kellene tételeznie? Jerikó nagysága, hatalma, ősi kultúrája, és - legalább most gondolatban őszintén - a jól fizető állás, a tengernyi kiváltság egy pillantásnyi idő alatt képes elsüllyedni? A feleségek, a rokonok őt szünetlen csodálatban fürdető, közeledtére is hálásan fénylő tekintete, a gondosan, nagy szorgalommal felépített jólét ezer apró gyönyöre hirtelen úgy tűnne el, mint a homokra kiömlő víz?
Főember Peri tudta, hogy nála tájékozottabb, a helyi viszonyokra jobban rálátó ember biztosan nincs Jerikóban. Nem önteltség mondatta ezt vele, többször tesztelt szikár tényről volt szó. És ha már ráérzett a dolgokra, az éppen futó folyamatokra, ahogy szokása volt mondani: „ fülöncsípte a valót ”- máris félelmetes erejű, taktikával és stratégiával fűszerezett önvédelem kezdett működni benne, mely óvta évtizedek alatt kiharcolt helyét a városi hierarchiában.
Ahogy így morfondírozott magában, makacs és elszánt is lett. Ridegen találékony és mindent bevetni kész egy ravaszul alkalmazkodó élet gyümölcseinek megmentésére. Ha tényleg erről van most szó. Mert a változás erősen valószínű. Még ha most csak a levegőben érezni az előszelét. De legyen bárminemű a mozgás, a kitartottak hűségét táplálni kell továbbra is. A belőle élő, neki sereglő népséget válogatott falatokkal tömte eddig. Rákapatta őket a jóra. Ma már nem csinálhatja vissza a dolgokat, ma már egész had lesi kezét, várja eleségét tőle, a kenyéradó gazdától. Ő meg szépen kitermeli nekik. Nekik – meg elsőül magának természetesen. Ahogy eddig, úgy ezután. Nem eszik olyan forrón azt a kását vagy mit…
-Egypár ügyet be kell dobni, ami egybefogja a nép bámész nézését - gondolkodott óvatlanul félhangosan.
-Meglehet uram, helybe jön a segítség.
Peri megrándult az ijedtségtől és vadul kapott sok vért látott bronztőre után. Ám épp legügyesebb embere volt az és szokatlanul merészen vigyorogott. Csak neki, ennek az egynek volt engedélye bármikor, akár éjjel is Peri elé járulni. Bőven rászolgált a hosszú évek alatt.
-Mit mondasz?! Tán ablakot vágtál az égbe, hogy azt bámulják?
-Majdnem nagyúr. Megtudtam, hogy valami vándorló csapat jön errefelé. Talán komédiások, vagy elcsapott idénymunkások. Pár olyan…szakadt kótyagos. Úgy hírlik valami misztikusok vagy effélék vezetik őket. Mindenesetre nekünk elég jók lesznek…sőt! A bennfentes arcára egy frissen gondolt kaján ötlet faragott még szélesebb vigyort.
-Meglássa uram, elsőrangú mulatságot faragunk belőlük. Azt is tudom hogyan.

(következő)
 
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.