Most olvasom ezt. Egyetértek:

"Azt hiszem, a Vájtfülűek brancsa azért olyan szimpatikus könyvecske, mert Hornby őszinte.

Nemcsak saját magával, a teljesítményével, tehetségével, hibáival szemben kíméletlen, de leplezetlenül beszél az életéről, gondjairól és dilemmáiról. Valóban könnyed olvasmánynaplót kínál, de rengeteg olyan szöveggel ismertet meg, amelyekről idehaza egyelőre alig hallani. S míg látszólag lazán és hanyagul ontja szubjektív, személyes optikájú megjegyzéseit, a kötet legjobb lapjain igazán elmélyült és kifinomult elemzésekre képes."

Az őszinteség valóban olyan dolog, ami nagyon értékes manapság. Ráadásul ez nem is olyan teátrális-hipokrita őszinteség, nem élveboncolásban kéjelgő, hanem normális. Nagy dolog.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.