Pálfy Gyula regénye.

( előző)
§

A népszerű és tisztelt Sómester O’Zean kedve már az első pillanatban morcosra fordult. Igaz, hangulatember volt világéletében. Könnyen tudott szárnyalóan sziporkázni, kirobbanó jókedve, fergeteges humora azonmód kacagásba sodorta teljes hallgatóságát – mindegy volt, hogy e teljesség csak néhány asztalnyi, finom selymekbe bújt, minden földi jót elunt előkelőség vagy egy egész körszínháznyi kócos fej a legközönségesebb aljanépből. Műsorait egész Kánaánban rajongva fogadták. Látványos, sziporkázó rögtönzéseknek tűnő, ám nagy gonddal felépített estéinek nem volt párja Jordánon innen és túl. Nem ő volt persze a legelső a Sómester a szakmában - de mindenképp a leghíresebb. A korábbiak, az előtte járók emléke viszont - csakúgy, mint maga a hivatás rejtélyes megnevezése - régen homályba hullt. Ha népszórakoztatásról, rendkívüli látványról, tömegek gyors megnyeréséről volt szó – mind e szép szakmához tartozott ősidők óta - egyetlen erős név jutott az átlag kánaánita eszébe: az övé. Ezen a reggelen hat városállamot érintő körútjáról ért haza éppen.
És senki sem várta. Megdöbbentő, mi több példátlan jelenség. Oda is szusszant azonnal a mindenesének.
- Opra. Te! Ezt értelmezd má’ legyél szíves! Nem pipáltam ilyet Kánaán-szerte. Hogy ebben a koszvadt porfészekben, a saját városomban, érted, itt kell megélnem, hogy a kutya se jön elém… hogy egy kopott patkány se kíváncsi a hazatértünkre.
-Km…hmba. Valóban… érthetetlen jelenség. Opra mindig is kissé fasírtszínű arca épp egybemosódott az arcába tolt ürühússal, így nem volt könnyű helyzetben. Ezért késett a rögtöni válasz, amihez kenyéradója szokva volt. De máris pótolni igyekezett.
-Úgy hiszem…azt gyanítom, valami rendkívüli esemény szállta meg a közhangulatot. Mindjárt, mindjárt kiderítem. És máris előrekopogott a kocsisnak. A vakítófehérre mázolt kényelmes, sokkerekes utazóbatár a járda mellé kanyarodott. Opra kipattant a néptelen utcára, a hírmondóárus kecskelábú asztalára érmét csúsztatott, majd felkapott egy még nyersbőr szagú friss Jeriko Napja tekercset és visszahuppant főnöke mellé. Az egész csak pár pillanatba került és Opra, ez a tökéletes mindenes máris tájékoztatásra készen állt.
-Igen, így már érthető. Tegnap ugyanis valamiféle jövevények érkeztek a város alá. Most épp a túloldalon vannak, azért nem láttuk őket, de állítólag jó népes társaság. Van olyan feltevés, mely szerint egykori, szélnek eresztett vendégmunkások, talán Egyiptomból… ahol ugye válságos idők járnak. Kérdés mit akarnak…ööö, azt olvasom egyelőre nem támadnak, csak vonulnak egy, kábé kör alakú íven a városfal körül.
O’ Zean tűnődve hallgatta. Agya közben pörgött teljes sebességgel. Végtére is abból élt, hogy megtanult pár lépéssel mások előtt gondolkodni.
-Megmondom, mit fogunk csinálni. Beszerzünk egyet közülük és szóra bírjuk.
Opra azonnal jegyzetfüzetet vett elő:
-Ha jól sejtem, ez akkor egy vérkomolyra hangszerelt beszélgetős lesz nagy karosszékekben, minimál hátérrel…
-Egyelőre. Szóval indíts mindent a szokott menetrend szerint.

§

Ba’ Azev főpap egyedül tartózkodik temploma közepén. A súlyos bronzkapuk mind zárva, a kulcsok a nyakában. Rezzenéstelenül áll a csend, rovarok dünnyögése se zavarhatja. Emberhang még kevésbé. Ba’ Azev hosszan koncentrál, aztán egyenesen a célra tart.
Akad, ki meditálásnak mondaná e tevékenységet, lélekgyakorlatnak, mentális frissülésnek esetleg. Megint más a valótól teljesen elfordult szöszmötölésként jellemezné.
Pedig a főpap mélyen gyakorlati dologban foglalatoskodik - életre szólítja a város új védőit.
Összesen hat különböző, ám válogatottan bivalyerejű monstrumot hozott városba. Hosszú időbe telt, míg rájuk akadt; megszenvedett értük nagyon. Bekóborolta a tikkasztóan forró szír dombságokat, járt vagy száz idegen szentélyben. Aztán a karkemisi völgyhajlatok híres barlangtüneményeit tette egyenként, makacs türelemmel próbára. Még később hosszú napokig ásatott drága pénzért fogadott napszámosokkal a rejtélyesen elsüllyedt város helyén… ám az ősi hely hallgatott, Szodoma most sem adta ki titkát. Még csontokat se talált, nemhogy hadrafogható istenségeket.
Akkor ott nagyon ellankadt, s már majdnem föladta. Kitartása nemcsak megcsappant - végképp elfolyni látszott. A lassan ráömlő kudarc minden felhalmozott belső tartalékát lemerítette. Úgy hitte pár órát bírja még, aztán nincs a jövő időnek fogható értelme számára. Igen, azon a csüggedt délutánon csak egy hajszál választotta el attól, hogy szégyenszemre, a legkisebb eredmény nélkül, visszakullogjon Jerikóba.
Pedig akkor minden marad a régiben, a maga lassan enyésző, széthulló állapotában. Ő meg - a város nagy magasságból alátekintő mentorainak első helytartója - kénytelen végigszemlélni a hanyatlást, melynek előszelét hónapok óta érzékeli. A dőlés, a süllyedés egyelőre finoman bejelentkező, de egyre gyorsuló örvényét, amibe végül belezuhan az egész város, hogy minden őrzetlenül maradt kincsére, földjére, nyájára és büszke palotájára kinyújtsa kezét mohó szomszédainak csordája…
Az üres gödör szélén, a csontszáraz földrögöket föl-földobálgatva furcsán, kívülről hallani kezdte saját fogainak csikorgását. Ezen meglepődött. Majd rögtön ezután kemény, dacos haragot érzett. És úgy döntött: nem. Nem teszi meg a szívességet egyetlen kánaánita város papságának, királyának, sőt egyetlen más kétlábúnak sem, ki valami rejtélyes ok során az ember nevet kapta.
Mire ezt végiggondolta, egész megújult. Csontjai erőt kaptak, és ami fontosabb ötletei új irányt nyertek.
Már másnap, hajnalfelé bevillant az új és merészen izgalmas úti cél. Ott még nem járt, hogy is felejthette el…? Pedig valamikor még tanult is róla, hogy az ősforrás, minden égbeli tekintélyes búvóhelye valahol ott lehetett. Ott bizonyára hozzájut ahhoz, amit sehol másutt nem tudott megkaparintani. Várja a nagy Babilon.
Rövid előkészület után neki is indult, meg is érkezett és jóval többre talált ott mindannál, amit csak remélni merészelt.
Eljött hát az idő és végre itt is kipróbálja őket. Igaz a színtér más, bizonyára szokniuk kell az itteni légkört. De tudatra kapnak hamar. Várható persze, hogy a helyiek, a régi fejedelemségek majd betartanak kissé. Végtére is övék itt minden, mióta csak a város falai állnak. Talán már jóval azelőtt, hogy az első kapavágást megtette az a hajdani paraszt e tájékon.
Ba’ Azev főpap lassan, szertartásos méltósággal öltözött át. A legkülönlegesebb, színarany berakásos, ékkövekkel díszített turbánját helyezte fejére. Vállaira mélybíbor, finom szövésű palástot kanyarított, és alig lélegezve az izgalomtól nekikezdett a szertartásnak. Először az egyenként lenvászonba csavart kellékeket vette elő. Majd egy fakó színű, senkinek fel nem tűnő dobozkát, s abból némi port mért a szobrok fejére, kínosan hosszadalmas mozdulatokkal.
Mikor elkészült, leborult a monstrumok elé, arcát egészen a márványpadlóra nyomta és várt. Belső részei feszülten remegtek. Fölnézni nem mert, okkal félve, hogy szennyes orcájának alávalóságával magára haragítja valamelyiküket. Aminek most következni kell, arról csak leírásai voltak, hosszas nyomozással felkutatott, nagy pénzen szerzett agyagtáblácskái. Súlyos aranyaktól kellett megválnia, hogy egy odavaló ember az ismeretlen ékjelek utasításait megértesse vele.
Eltelt egy hosszú perc, majd legalább három újabb. És még mindig semmi. Ba’ Azev elfehéredett ajakkal nézett fel. Se hang, se bármi megnyilvánulás.
Valami iszonyatos dolog történik. Egyetlen képmásban se moccant erő. A régiek, a város kipróbált őrei mint holt ebek kuksoltak. A vadonatújak, akikben náluknál is nagyobb tekintély kellett hogy lakozzon - mozdulni se bírtak. Pedig roppant erősek. A legősibb lakott vidéken is rettegik nevüket a beavatottak, mégis itt és most képtelenek bármire is.
Lehetetlen. És mégsem rossz álom… minden ércben, kőben és fában lakozó tiszteletreméltót valami félelmetes, soha nem látott erő tart láncra verve a városban.
Ba’ Azev ott helyben, életében először ráérzett az ízre, ímit halálfélelemnek hívnak.

(következő)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.