Mármint az olvasás.Ha például túl sokat olvasol,akkor az megterheli az agyadat,lefáradsz,nem tudsz gondolkodni,ezért egyre butább leszel.Elképzelhető,hogy nem is érdemes olvasni,nem?

Túl sokat biztosan nem érdemes,ez biztos.Van köztetek ilyen?Szerintem nem túl sokan vagytok ilyenek.

Szóval keveset és eleget érdemes?Egyáltalán,mit csinálsz,amikor olvasol?A szemed sokmegapixele fényképezi és szkenneli a lapokat?Gondolkozol is?Miért?Csak az agyad művelése a cél?Valami más is?

 Nézzük például ezt a regényt,alaposan olvass:

"Üres pasztásdoboz gurult végig az utcán. Mögötte egy fiú ment zsebre dugott kézzel, nyakas pulóverben és amolyan kis kobaksipkával a feje búbján. Cipője orrával rugdalta, pöckölte a dobozt, egyik lábával a másiknak passzolgatta. Ha éppen el akart gurulni: egy mozdulat oldalról, és a doboz már megint a járda közepén! Volt ebben valami művészies, akárcsak abban, ahogy a fiú – ámbár föl se nézett – mégis kikerülte a gyerekkocsikat meg egy szatyros nénikét.

Egyébként csupa figyelem volt az arca. Semmi, de semmi nem érdekelte, csak a pasztásdoboz.

Hirtelen bekanyarodott egy kis utcába. Oldalt lépett, és már lent volt a kocsiút közepén.

Előrerúgta a dobozt, utána száguldott. Csel jobbra – csel balra! A kocsiút egyik oldaláról a másikra táncolt, mintha önmagát akarná átjátszani, egy autó alatt is átlőtte a dobozt, hogy aztán megint előrevágtasson.

És akkor egy láb rálépett a pasztásdobozra.

– Állj!

A kobaksipkás megállt ott a kocsiút közepén, mintha megmerevedett volna. Mint aki igazán nem is tudja, mi történt. Mint aki nem is tudja, honnan jön az a gúnyos, reszelős hang.

– Nálatok ez a labda?… – A láb végtelen megvetéssel arrább pöckölte a dobozt.

A kobaksipkás csak a lábat nézte. Mintha az beszélne hozzá. A kopottas cipő, a lötyögő harmonikaharisnya, az agyonkarcolt térd.

– Azzal te ne törődj, hogy nálunk milyen a labda! – mondta a kobaksipkás. – A doboz mindenesetre az enyém.

– De csak amíg el nem rúgom.

– Próbáld meg! – A kobaksipkás még mindig nem nézett föl.

Nevetés volt a válasz. Kellemetlenül csikorgó nevetés. A láb a levegőbe rándult, már benne volt a rúgás mozdulata, de aztán félúton megállt, gunyorosan.

– Izgulsz… mi… izgulsz?

A kobaksipkás végre fölnézett abba a csontos, fekete arcba, és azt mondta:

– Unalmas vagy.

A másik hátratántorodott, mint akit mellbe löktek. Beszívta a száját, úgy kérdezte:

– És ha elrúgom ezt a vackot? – Megint pöccintett egyet a dobozon.

– De nem rúgod el.

– Nem? Aztán miért nem?

– Mert megverlek.

Ez igazán egyszerűen hangzott. A kobaksipkás csak úgy mondta csöndesen, mint aki igazán nem haragszik erre az idegen fiúra. Annak megrándult az arca."

Tetszik?Miért?Különösen erre a mondatra hívom fel a figyelmedet:

"Semmi, de semmi nem érdekelte, csak a pasztásdoboz."