Csak néhány idézet köszöntőként.


"Csupán arról van szó, hogy mindezt másképpen is le lehetett volna írni, kiegyensúlyozottabban, kíméletesebben, mondok most valamit: esetleg szeretettel, de hát félő, hogy én már mindent csak így tudok leírni, szarkazmusba mártott tollal, gúnyosan, talán kicsit mulatságosan is (ezt nem az én dolgom megítélni), de bizonyos tekintetben bénán, mintha valaki mindig visszalökdösné a tollamat, amikor az bizonyos szavakat készül leírni, úgyhogy végül a kezem más szavakat ír le helyettük, amely szavakból egyszerűen sosem kerekedik ki a szeretetteljes ábrázolás, egyszerűen talán mert félő, hogy bennem nincs szeretet,"

Kaddis

*******
"Totalitarizmus és színház: egy régóta lappangó összefüggés. A színház mint szórakoztatóüzem. A közönség tömeggé degradálása. Az elidegenedett műélvezet mint a tömeggé változtatott közönség öröme és gyönyörűsége: nem a költői tartalmat élezik, hanem a fondorlatot és a technikát, ahogyan uralkodnak rajtuk. A szőrös kéz, amely cukorszirupba fojtja áldozatát. A terror születése a komédia szelleméből."

Gályanapló

*******
"Mert íme, sajátos pályámon is képes voltam megőrizni eredeti, a neveltetésemen, a lelki-szellemi kultúrámon alapuló meggyőződésemet, mintha mi sem történt volna, azaz mintha mindaz, ami történt, csak úgy mellékesen, a teljes figyelmem és odaadásom, sőt voltaképpen a beleegyezésem nélkül történt volna, egyes-egyedül annak a felismerésnek a kényszeréből, hogy nem szegülhetek ellen a rám rótt kötelességnek, a rendnek, a magasabb helyről kijelölt elhivatásomnak, ha ez még oly sajnálatos ellentétben állt is felfogásommal és hajlamaimmal."
(a hóhér monológjából)
Kudarc

*******
"Fél ötre kértem az ébresztést, de már négy órakor talpon vagyok. Utálok korán kelni, de ha már korán kell kelnem, akkor még korábban kelek. Szegény feleségem a kialvatlanságtól támolyogva készíti reggelinket, és nekem az útra a szendvicseket. Narancsot. Csokoládét. A Keleti pályaudvar, mintha hirtelen a Gangesz partjaira érkeznék, épp valamely hindu ünnep alkalmával. Üszkös lábú koldusok, üvöltő zsibárusok, alattomosan fürkész pillantású alkoholisták. Iszkolok köztük előre, kezemmel is óvom, szorítom a vállamon lógó válltáskát, nem merek megállni, nem adok senkinek semmit, nem veszek senkitől semmit, bizalmatlan vagyok, nincs bennem szeretet. Nincs bennem szeretet."

Jegyzőkönyv

******
"Esik az eső. Régi pártvezetők nyilatkoznak a televízióban. „Hittek” a pártban. „Hitték”, hogy „tévedések”, „hibák” történtek, de „hitték” például, hogy minderről „Sztálin nem tud”. Stb. De nem kell azt hinni, hogy e közhelyeket nem tévesztették össze valódi tartalmakkal, úgynevezett „hitüket” valódi gondolatokkal vagy érzésekkel. A levonható tanulság: ezek az emberek a rossz nyelvhasználatra tették fel az életüket. Hanem, s ez már súlyosabb, ezt a rossz nyelvhasználatot érvényes konszenzussá avatták. És a távozásukkal maguk mögött hagyták a rossz nyelvhasználat rokkantjait, akik most sürgős erkölcsi elsősegélyre szorulnak, mintha a rossz nyelvhasználat értéküket vesztett szavai, akár a szétfoszló papírrongyok, hirtelen feltárnák erkölcsi sérüléseiket. Erkölcsi protézisek csattognak, erkölcsi mankók koppannak, erkölcsi tolószékek gurulnak, amerre csak nézek. Nem arról van szó, hogy elfelejtsenek egy korszakot, mint valami rémálmot: hiszen e rémálom ők voltak, önmagukat kellene elfelejteniük, ha élni akarnak."

Valaki más

A bejegyzés trackback címe:

https://olvass.blog.hu/api/trackback/id/tr911537225

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Http://Www.zaizhuli.com 2018.09.09. 09:14:16

How to Find the Best Travel Agent - tierfgtierfg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása