"...Egy szó mint száz, 2057 tavasza van. A kéklő égen régimódi bárányfelhők helyett a nemzetközi légi országút színes izotópcsíkjai ragyognak, s a színes utakon almazöld és ezüst quintobuszok száguldanak. A földön a ragyogóan tiszta, lemosható elasztiton házak tetőteraszain banánpálmák között gyepes játszóterek várják a gyerekeket, és a széles utcák mozgójárdái mellett árnyas, terebélyes diófák sorakoznak. Amerre nézünk, szokatlan és csodálatos dolgokra bukkanunk.

Remélem, nem bánjátok meg, hogy útra keltünk."


Ha szereted a tudományos-fantasztikus műveket, semmiképpen ne hagyd ki Fehér Klára A földrengések szigete című regényét! Az írónő e művét 1957-ben írta – 2057-ről.

Fehér Klára regényében a világ boldog, az emberek békében és szeretetben élnek, s a rendkívül fejlett technika és tudomány jóvoltából szinte már minden probléma megoldódott. Az ember csak egyetlen dolgot nem tudott megakadályozni, s emiatt indul egy tudósokból és fiatal egyetemistákból álló csapat veszélyes expedícióra. Céljuk az, hogy egyszer s mindenkorra gátat vessenek a pusztító erejű földrengéseknek. A kutatókat titokban három vakmerő, kalandra éhes gyerek követi, akik útjuk során életveszélyes helyzetbe kerülnek...

A regény olvasmányos, izgalmas, lányoknak és fiúknak, fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt ajánlom. Kellemes olvasgatást!

1 komment

Címkék: scifi regény

A bejegyzés trackback címe:

https://olvass.blog.hu/api/trackback/id/tr9349237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

longauerlaci 2008.02.25. 08:35:30

Ha ott"az emberek békében és szeretetben élnek",akkor már csak ezért is érdemes elolvasni.
süti beállítások módosítása